A Mátra és a Börzsöny mellett a Kerka-Mura térség a harmadik olyan tájegység, amelyre kiemelt aktív turisztikai fejlesztési program készül (Fotó: Zalakocka)
Három fejlesztést avattak Kerkaszentkirályon, a beruházások mindegyike TOP forrásból valósult meg.
A közös átadó ünnepségen elhangzott, hogy a margitmajori településrészen az árvízvédelmet szolgáló gátrendszer 175 millió forint felhasználásával épült meg. A belterületi csapadékvíz elvezetését szolgáló munkálatokra több mint 76 millió forintot tudtak fordítani. Az infrastrukturális beruházások mellett idegenforgalmi fejlesztésre is jutott, Bázakerettyével közösen az Ízek-kalandok-élmények – a Mura régió komplex turisztikai fejlesztése projektben közel 52 millió forintból egy a Kerka-Mura régió természeti adottságait megmutató interaktív kiállítás várja az érdeklődőket a természetház pincehelyiségeiben.
Az eseményen részt vett Bene Csaba, a Zala vármegyei közgyűlés alelnöke és Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője. Mindketten méltatták a három jelentős fejlesztést.
Cseresnyés Péter arról is beszélt, hogy folytatódnak a dél-zalai térségben a fejlesztési programok, a Mátra és a Börzsöny mellett a Kerka-Mura térség a harmadik olyan tájegység, amelyre kiemelt aktív turisztikai fejlesztési program készül, ennek köszönhetően újabb 10-15 milliárd forint összegben kerülhet ide érték különböző beruházások formájában.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.
Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.
A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.
A fejlesztések több száz millió forint értékben valósultak meg.
Csökken a horgászatra szánt tér.
Nagy érdeklődés kísérte az összefogás rendezvényét.
Felavatták az útszakaszt, melyet nemrég aszfaltoztak le.