Garantált volt a jó hangulat Murakeresztúron (Fotó: zalakocka.hu)
A Mura-menti Malacságok címmel megrendezett murakeresztúri böllérfesztivál rengeteg látogatót vonzott. A művelődési ház mellett felállított sátorban szinte mozdulni sem lehetett, minden csapat standja előtt hosszú sorok kígyóztak.
A frissen levágott sertésből készített húsáruk illata messzire szállt, láthatóan jól fogyott a kolbász, a hurka és a sült hús. Néhányan extra ételekkel lepték meg a vendégeket.
- Minden böllérfesztiválon képviseltette magát a Keresztúri szikracsapók együttese, mely a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjaiból áll össze - mondta Pál Attila csapatkapitány. - Véres hurka, májas hurka, kolbász és a töpörtyű elmaradhatatlan része a menüsornak. Orjaleves készült még, mely mellé újdonságként úgynevezett szikra pecsenyét sütöttünk. A recept Erdélyből származik, a kolozsvári szalonnát lepirítottuk és egy paradicsomos hagymás alapban megsütöttük. Ehhez pedig jégsalátás, uborkás és tojásos salátát kínáltunk. Óriási élmény részt venni ezen a gasztrokulturális eseményen, melynek egyik alapítója épp az egyesületünk elnöke, Tislerics Antal. Az emberek imádják a sertéshúsból készült ételeket, a többi csapattal együtt elégedettek lehetünk, hiszen mindenhol eltérő ízvilágú ételeket kóstolhatnak a látogatók.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szerint amit ez a település, ez a térség a hagyományok ápolásában felmutathat, arra büszkének kell lennie. Arra biztatta a település támogatóit, vezetőit, hogy jövőben is tartsanak ki, szervezzék meg a fesztivált, mely a gasztronómián túl rengeteg élményt ad a látogatóknak.
12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.
A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.
A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!
Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében.
A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.
Elkezdődhet az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum Zala vármegyei területének komplex természetvédelmi fejlesztése.
Kétnyelvű utcanévtáblákat avattak Petriventén.
Letenyén rendezték meg a FÉNY Napját, azaz Fogyatékkal élők nyílt napját az elmúlt héten.
A főzőversenyt a helyi Blue Lagoon csapata nyerte, a bográcsban készített hamburger mindent vitt, de több különdíjat is odaítélt a zsűri.
A rangos elismerést szülőfaluja, Szentpéterúr képviselő-testülete ítélte oda a szakembernek.
A Zalakarosi Fürdőben a mai naptól kezdve minden medence, csúszda, pancsoló és élményelem ismét a vendégek rendelkezésére áll.