Jó hangulatban telt a település közösségi ünnepe (Fotó: zalakocka.hu)
Szombat délután jó hangulatban telt Ortaházán a közösségi ünnep, ahol köszöntötték a falu szépkorú lakóit és elűzték a telet.
A rendezvényen részt vett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is, aki méltatta az időseket és a fiatalabb korosztályhoz szólva elmondta, hogy az idősek tudására, bölcsességére mindig szükség van.
A programon a zenéről Kulcsár Ferenc gondoskodott, Láposi Vivien ortaházi diák verssel köszöntötte az időseket, Németh Csaba plébános a szépkorúak tiszteletéről és a farsangról beszélt, Horváth Nikolett közművelődési szakember pedig egy vicces versikével köszöntötte a nyugdíjas férfiakat. Ezután a csesztregi pávakör bordalokkal és katona dalokkal örvendeztette meg a közönséget. Vacsorával, nótával és beszélgetéssel zárult a nap.
Az előzetes kárfelmérés szerint a gépészetet újra kell tervezni, építeni, a gépházban is vannak javítására váró szerkezeti hibák.
Három unokáját egyedül neveli a rokkantnyugdíjas nagymama, nagy szükség van a segítségre!
December 13-án, szombaton 14 órától várnak mindenkit a templom előtti téren, ahol idén is megnyílik az adventi vásár.
Csörnyeföld önkormányzata közösségi oldalán hívja fel a lakosság figyelmét arra, hogy a településen házalók jelentek meg.
Az ajándékokat december 18-án csütörtökön és 19-én pénteken osztják szét bensőséges karácsonyi ünnepségen.
A rendezvény jó alkalmat adott arra, hogy a falubeliek együtt készüljenek az ünnepekre, találkozzanak, beszélgessenek és közösen teremtsék meg az advent hangulatát.
Zöldvári Ákos: Család, jólelkű emberek, barátok – nélkülük ez a munka elképzelhetetlen lenne. És talán ettől lesz igazán ünnep az ünnep.
Ma zárul Tarnaörsön a finn Mikulás idei magyarországi körútja.
December 6-án Harry Potter Varázsvilág-kvízre várják az érdeklődőket délután 14 órától a könyvtárban.
A busz beszerzése az utóbbi hónapokban vált különösen is sürgetővé, mivel a falugondnoki szolgálatot segítő, korábbi, 2003-as évjáratú Opel személygépkocsi elhasználódott.
Harminc püspöki évért adott hálát Márfi Gyula érsek.
A kínálat: irodalom, jótékonyság, adventi zene.
Murakeresztúron három pályázati forrás bevonásával váltották valóra a település legjobban várt fejlesztését.
Szombatonként tartják a városi adventi gyertyagyújtást, melyen a település intézményeinek növendékei adnak majd ünnepi műsort.
Advent első vasárnapjához közeledve Letenye is ünnepi díszbe öltözik.