A beruházásnak köszönhetően erősödött a térség turisztikai vonzereje (Fotó: Zalakocka)
Pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel a Murakeresztúrt Őrtilossal, illetve a Murakeresztúrt Molnárival összekötő kerékpárutat, amely a Mura töltésén haladva idilli környezetben vezeti a kirándulókat.
A pénteki avatáson elsőként Polgár Róbert, Murakeresztúr polgármestere ismertette a beruházás részleteit. Mint emlékeztetett: 2018 decemberében a kiemelt kerékpáros útvonalak fejlesztése projektek közé bekerült a Mura Program keretein belül megvalósuló Murakeresztúr-Őrtilos településeket összekötő kerékpárút kialakítása is. 2019-ben megkezdődtek az egyeztetések és az előkészítő munka, majd a Murakeresztúrt és Molnárit összekötő szakaszhoz is sikerült forrást biztosítani, így 4,2 kilométeres szakasszal bővült az eredetileg 9 kilométeres kerékpárút hossza.
Az avatáson részt vett Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki a térségfejlesztésre, mint új kifejezésre hívta fel a figyelmet. Mint mondta: ez a beruházás ékes példája a térségfejlesztésnek, hiszen több települést érint a fejlesztés.
– A Mura Program egyik alapvető célja az, hogy kiaknázza a folyóban rejlő turisztikai lehetőségeket – fogalmazott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki jelezte: a kerékpárút megépülésével komplex turisztikai programot kínál a térség, hiszen a murai raftingolás mellett kerékpározni, túrázni is lehet a környéken, ráadásul elegendő szálláshely is rendelkezésre áll a vendégek fogadásához.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.
Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.
A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.