Cseresnyés Péter gyümölccsel és óvodások által készített képeslappal lepte meg az időseket (Fotó: Zalakocka)
Húsvét közeledtével több idősotthont is felkeresett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, aki ezúttal gyümölcsöt vitt az intézmények lakóinak, illetve egy óvodások által készített képeslappal lepte meg az időseket. A képviselő az intézmények dolgozóiról sem feledkezett meg, ők édességet kaptak.
Mint azt Cseresnyés Péter elmondta: lassan már évtizedes hagyomány, hogy karácsony és húsvét előtt meglátogatja a környező idősotthonokat és ha teheti, ajándékot is visz.
- Úgy gondolom, ez a legkevesebb, hogy köszönetet mondjunk azoknak az idős embereknek, akik sok esetben két kezükkel építették Magyarországot - fogalmazott a képviselő.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.
Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.
A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.