Murafölde - 2024. április 18., Csütörtök
#Életre szóló kaland a Mura mentén #kerékpáros pihenőhely #Molnári #Tótszentmárton #Cseresnyés Péter

Kerékpáros pihenőhelyek létesültek

Kerékpáros pihenőhelyek létesültek

Információs tábla a környék kerékpárútjairól, a fotón Stricz Zoltán (balról), Ribarics Zoltán és Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)

Kerékpáros pihenőhelyeket, fedett kerékpártárolót, szervizpontokat, illetve napelemes okospontokat adtak át csütörtökön Molnáriban és Tótszentmártonban az „Életre szóló kaland a Mura mentén” elnevezésű projekt keretében.

Mint azt Ribarics Zoltán, a kedvezményezett Mura Rafting Vízitúra Egyesület elnöke elmondta: Molnáriban az Aranymosó és kézműves alkotóháznál kerékpáros pihenőhelyet és fedett esőbeállót alakítottak ki napelemes okosponttal, szervizcsomaggal és szelektív hulladékgyűjtő edényekkel.

– Az egyesület által elnyert mintegy 60 millió forintos támogatásból közel 17 kilométernyi kerékpárutat is kitábláztunk, hiszen a tervünk az, hogy Murakeresztúrt, Semjénházát, Molnárit, Tótszerdahelyt és Tótszentmártont még intenzívebben bekapcsoljuk a kerékpáros turizmus vérkeringésébe – mondta az egyesület elnöke, aki jelezte: Tótszentmártonban a Kálmán hegyen hasonló kerékpáros pihenőhely létesült, ott a fentiek mellett mozgáskorlátozott mellékhelyiség és egy fedett kerékpártároló is épült.

A jövőbeli tervekről Sticz Zoltán projektmanager elmondta: Molnáriban egy quad motorpálya kialakítását is tervezik, míg Tótszentmártonban a Kálmán hegyen található „Vidéki örökség házánál” szabadtéri rendezvényszínpaddal és látványtóval egészítenék ki a élményt.

A csütörtöki avatáson részt vett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, aki úgy fogalmazott: a Mura Program elindításával azt szerették volna elérni, hogy a helyi vállalkozók, szállásadók, szolgáltatók – pályázati források és önerő igénybevételével – képesek legyenek elindítani saját turisztikai vállalkozásaikat. A képviselő rámutatott: az elmúlt évek bebizonyították, hogy a térségben egyre jobb a bakancsos, a kerékpáros és a vízi turizmus feltételrendszere, s mindezekhez szállásadók és vendéglátóhelyek is kapcsolódnak ma már.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. május 09., Péntek

Kormányzati segítséggel újítják fel a Kőszikla-szurdokot

Az országgyűlési képviselő segített.


2025. május 07., Szerda

Családi Flórián-nap Letenyén

A Mura Térsége Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Fúvószenekar első ízben rendezte meg rendezvényét Letenyén.


2025. május 06., Kedd

Különleges vendég a Letenyei Termelői Piacon

Az ötvenhatos szabadságharc sebesült túlélője, Födő-Vargek Lajos mesélt kalandjairól.


2025. május 05., Hétfő

Több mint egymilliárdos fejlesztés Dél-Zalában! +Képgaléria, videó

Új gyártósorokkal bővült a Budai Wood Kft. becsehelyi üzeme.


Összegyűlt a pénz, indulhat a felújítás!

Megkezdődhet a Kőszikla-szurdok lépcsőjének modernizálása.


2025. május 02., Péntek

Családias hangulat, közös élmények

Letenyén is áll a májusfa.


Vasárnap reggel hív a természet

Nagy Gábor, a Zalaerdő munkatársa a Szentpéterföldei-tó északi felén végez madárgyűrűzést.


2025. május 01., Csütörtök

Egyházközségi majálist rendeztek Pákán +Képgaléria

A már hagyományos eseményről Németh Csaba plébános tájékoztatott.


2025. április 30., Szerda

Nyertes vis maior Pákán

Támfal helyreállítására van szükség a településen, erre nyert az önkormányzat támogatást.



Arborétum és bunkertúra

Programajánló a hosszú hétvégére.


2025. április 18., Péntek

Elkészült a játszótér Szécsiszigeten

Jövő héttől használható.


2025. április 17., Csütörtök

Már látogatható a kastély Szécsiszigeten

Egyben turistaszállóként is működik.


2025. április 16., Szerda

Húsvét a tóparton

Kilencedik alkalommal hirdették meg Kistolmácson a tojásfa díszítést.

+