Látványos – és eredményes – manőverekből ezúttal sem volt hiány (Fotó: Gergely Szilárd)
Záporoztak a gólok az Olajbányász-pályán: Koller Zoltán régi-új csapata 10-1-re nyert horvátországi ellenfelével szemben.
A múltkori, ZTE elleni egygólos vereség nem szegte a kanizsaiak kedvét, az NK Naprijed Cirkovljan ellen újult erővel játszottak, lendületükhöz pedig bizonyára az is hozzájárult, hogy a nyári felkészülési szezonban először szerepeltek a hazai drukkerek előtt. A házigazdák már az első félidőben meggyőző teljesítményt mutattak, és ötgólos különbséggel mentek pihenni (6-1).
A második játékrészben továbbra sem jutott érdemi pozícióba a Naprijed Cirkovljan, az FC Nagykanizsa ezzel szemben folytatta a horvátok ellen indított gólhadjáratot, így a meccs végeredménye 10-1 lett.
A klub honlapján közben megjelent az információ: a nagykanizsai csapat hamarosan élesben játszik, hiszen augusztusban elkezdődik a 2020/2021-es NB III-as bajnokság. Augusztus 2-án Nagyatádra utaznak a fiúk, első hazai mérkőzésük pedig augusztus 9-én 17 óra 30 perckor kezdődik, ellenfelük akkor a VLS Veszprém lesz.
Zsinórban a 15. csapatbajnoki címet szerezték meg.
Kovácsné Kelemen Valéria tanítványai nem ismernek lehetetlent.
Felsőházi rájátszást rendeztek a Kanizsa Arénában.
Sokakkal szerettette meg a kosárlabdát, erős és jó kisugárzású közösségeket épített.
A Szivárvány EGYMI atlétái ismét remekeltek.
A kanizsaiak közül ketten ezüstérmet szereztek.
A Kanizsa Arénában lesz a rájátszás.
Országos bajnoki bronzérmet szerzett Fata József.
Csoportgyőztesen várják a rájátszást, amit a Kanizsa Arénában rendeznek.
Ezúttal a SZKES felnőtt formációja remekelt.
Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.