Keszthelyen strandröpizni is lehetett (A kép forrása: http://www.mozduljbalaton.hu/)
Vonyarcvashegyi sporttalálkozóval zárul szombaton az idei "Mozdulj, Balaton!" programsorozat. A záróeseményen Somogy, Zala és Veszprém megyei strandok csapatai mérik össze erejüket, felkészültségüket több sportágban.
Az idén nyáron, július 11-e és augusztus 22-e között három megyében, összesen 38 helyszínen várták a sportolni szándékozókat, minden szombat délután, valamint további két, szabadon választott napon.
Az idén kapcsolódott be a programba a kővágóörsi Pálkövei strand; Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár pedig két-két stranddal vett részt az eseményeken. A pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás fociban, strandröplabdában, strandkézilabdában, tollaslabdában, lábteniszben, pétanque-ban, valamint vízben űzhető sportágakban volt lehetőség versenyek szervezésére, indítására.
A szezonzáró XVI. Mozdulj Balaton! Sporttalálkozó 9 órakor kezdődik a vonyarcvashegyi Lido strandon. A hagyományos rendezvényen a szervezők reményei szerint minél több Somogy, Zala és Veszprém megyei strand képviselteti magát egy-egy kispályás foci-, strandröplabda- és streetball-csapattal. Az elért eredmények összesítése alapján az is kiderül majd, melyik a Balaton legsportosabb települése.
(Forrás: MTI)
Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.
Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.
Világversenyen irányít a kanizsai edző.
A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.
A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak
Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.
18 jelentkező mérte össze tudását.
Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.
A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.
A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.
8. danos lett a nagykanizsai karatemester.
A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.
Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.