Zöld-fehér mámor

A ferencvárosi Lovrencsics Gergő (b) gólöröme a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros – Dinamo Zagreb mérkőzés elején (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Ferencváros labdarúgócsapata szerdán 2–1-re legyőzte a horvát bajnok Dinamo Zagrebet, így a zöld-fehérek bejutottak a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásába, illetve győzelmükkel biztosították részvételüket az Európa-liga csoportkörében.

A találkozót ugyan zárt kapuk mögött rendezték meg, de a Groupama Aréna közvetlen közelében több mint ezer ferencvárosi szurkoló gyűlt össze, akiknek bíztatása „eljutott” a játékosokhoz, mert a stadionban is lehetett hallani a kívülről jövő hangokat.

Nem kellett sokat várni arra, hogy még hangosabban szóljon az Üllői út: a második percben, első támadásából gólt szerzett a Ferencváros, a sérüléséből hétvégén a Paks ellen visszatért Lovrencsics Gergő ért fel és fejezte be tökéletesen az akciót.

A horvátok rögtön a középkezdés után magukhoz ragadták a kezdeményezést, és néhány perc alatt két hatalmas helyzetet is elpuskáztak. A horvátok fölénye a játékrész közepén góllá érett, igaz, egyenlíteni egy pontrúgás utáni öngóllal sikerült a vendégeknek. A Ferencváros ráadásul elvesztette kapitányát, a gólszerző Lovrencsics korábbi sérülése ugyanis vélhetően nem jött teljesen rendbe, és cserét kért.

Az egyenlítés után kissé visszavett a Dinamo, ez pedig lehetőséget adott a hazaiaknak a labdabirtoklásra és a helyzetek kialakításra: egyet sikerült is összehozniuk, de az öngólt vétő Myrto Uzuni elhibázta a nagy lehetőséget.

A második játékrész első tíz percében újra következtek a vendéghelyzetek, a Ferencváros csak a kontrákban bízhatott és ez be is jött: a 65. percben Uzuni gyorsaságát kihasználva csapott le a labdára és passzolt higgadtan a hálóba.

Uzuni gyorsaságát és higgadtságát értékes gólra váltotta a 65. percben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A hátralevő időben a horvátok ugyan hajtottak az egyenlítésért, de a Ferencváros magabiztosan védekezett, Dibusz Dénesnek is volt még egy nagy védése.

A hazai játékosok a lefújást követően nem az öltözőbe mentek, hanem a stadion kijáratához sétáltak, ahol a lelkes tömeg éltette őket.

Szerhij Rebrov együttese a Dinamo elleni győzelem után a BL playoff körében lesz érdekelt, ahonnan a párharc győztese a BL, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelhet. A zöld-fehérek a BL-csoportkörbe jutásért a norvég Molde csapatával találkozik, az a párharc már két mérkőzésen dől el.

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.


2024. december 29., Vasárnap

Focitornával kezdik az évet az öregfiúk

Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.

+