Sport - 2020. október 16., Péntek
#Seedback #Nagykanizsai Futsal Club #gitárcentrikus #elektronikus hangzás #dal #induló #Kanizsa Aréna #énekes

A Seedback készíti a kanizsai futsalosok indulóját

A Seedback készíti a kanizsai futsalosok indulóját

Sokan vártak magyar szöveget a Seedbacktől, ennek most jött el az ideje (A kép forrása: kanizsafutsal.hu)

A KANIZSA FUTSAL Kft. még tavasszal írt ki pályázatot a Nagykanizsai Futsal Club indulójának elkészítésére. A győztes a kanizsai Seedback nevű formáció lett, akik már javában dolgoznak a „művön”.

Varga Ferenc, a Seedback vezetője a kanizsaifutsal.hu-nak elmondta, erőteljes, dinamikus dalban gondolkodtak, nem pop dalocskában. Az induló erősen gitárcentrikus lett, de azért ott vannak a háttérben az elektronikus hangzások is.

„Ezt a dalt az “elemek” összessége teszi egyedivé. A hangszerelés például nagyon fontos. Az adja meg egy zenekar, egy dal, egy produkció ízét. Ebben a dalban persze lesz még egy különlegesség. Elhangzik benne a futsal csapat szurkolóinak “csatakiáltása”. Ha sikerül a végleges verzióhoz összehozni, szeretnénk, ha ezt ők maguk “üvöltenék”. Ezt még meglátjuk” – mondta Varga Ferenc.

A Seedback vezetője azt is elárulta, hogy komfortzónájukból kilépve a dallal új arcukat mutatják meg. Sokan vártak már tőlük magyar szöveget, ennek most jött el az ideje. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Kanizsa Aréna megnyitóján, a futsal csapat „otthonában” mutatják be élőben az indulót.

Varga Ferenc bízik abban, hogy a dal új, szélesebb ismeretséget hoz számukra, és a baráti zenekarokból „lízingelt” énekesek helyett végre megtalálják állandó, saját énekesüket.

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható.

Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Megyei diákolimpiát nyert a BLG leány és fiú csapata

Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.


2024. április 17., Szerda

Manótorna az óvodásoknak

A legkisebb gyerekeknek is kell a mozgás.


2024. április 13., Szombat

Jól indította az évet a SZKES

Tizenegy koreográfiával indulhatnak az országos bajnokságon.


2024. március 28., Csütörtök

Értékes ezüstérem

Az év első válogató versenyén bizonyított Fata József birkózó.


2024. március 27., Szerda

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

A diákok a budapesti BOK-csarnokban megrendezett viadalon bizonyítottak.


2024. március 25., Hétfő

Judokák seregszemléje

Aranyérmet szerzett a serdülő Orbán Noémi.


2024. március 20., Szerda

Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton

A 14 éves múltra visszatekintő futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők.


2024. március 16., Szombat

Elkezdődött a tavaszi szezon

Megállíthatatlan az FC Nagykanizsa U12-es regionális labdarúgó bajnokságban szereplő együttese.


2024. március 13., Szerda

Az első két helyezett találkozott

Rangadót nyert idegenben az FC Nagykanizsa U17-es csapata.


2024. március 11., Hétfő

Ajkán nyertek az U13-as labdarúgók

Továbbra is remek formában játszanak Kisharmadás Gábor edző tanítványai.


Bizonyítottak a birkózók

Kötöttfogásban szereztek bronzérmeket.


Negyedik helyen végzett a Péterfy-iskola csapata

Erős mezőnyben bizonyítottak a Játékos Sportverseny diákolimpia országos döntőjében.

+