Sport - 2020. november 05., Csütörtök
#Ferencváros #Fradi #FTC #Juventus #Bajnokok Ligája #foci #labdarúgás

A Fradi súlyos hibáit 4 góllal büntette a Juventus

A Fradi súlyos hibáit 4 góllal büntette a Juventus

A ferencvárosi Olekszandr Zubkov (b) és Cristiano Ronaldo, az olasz csapat játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Juventus mérkőzésen a Puskás Arénában (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Már a meccs elején előnybe kerültek a vendégek, a második félidőben növelni tudták, majd a zöld-fehérek két hatalmas védelmi hibáját is góllal büntették az olaszok. Boli a 90. percben szerezte a hazaiak szépítő gólját.

A kezdés előtt a ferencvárosi szurkolótábor a csapat mezének színeiben – zöldben, fehérben és feketében – zászlókat lengetve és egy óriási, „Régi hírünk most újra él” felirattal köszöntötte kedvenceit. A lelátón – az európai szövetség járványügyi előírásait betartva – mintegy 20 ezer néző foglalhatott helyet.

Szakadó esőben kezdődött a találkozó, s a Juventus mindjárt magához ragadta a kezdeményezést. A vendégek gyorsan járatták a labdát a középpályán, a széleken rendre zavarba hozták a hazai védelmet. Az FTC csak a bekapott gól után tudott támadást vezetni, Lovrencsics aktív volt a jobb oldalon, Nguen pedig átlövésekkel próbálkozott. A hazaiak többször is eljutottak az ellenfél kapujáig, de a befejezéseknél mindig hiányzott valami plusz, nem jelentettek igazi veszélyt, a Juventus kontrái viszont annál inkább. Fél óra elteltével kissé „leült” a játék, majd a 35. percben a koronavírus-fertőzése után visszatért, szezonbeli első BL-találkozóján szereplő Ronaldo léphetett ki teljesen egyedül, de Blazic az utolsó pillanatban szerelte őt az ötös sarkánál.

A második félidő egy veszélyesnek ígérkező Ronaldo-szabadrúgással indult, de a 22 méterről leadott, középre tartó, gyenge lövést Dibusz könnyedén fogta. Ezt követően megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést a magyar bajnok, de az ellenfél 16-osához érve minden alkalommal „elfogyott a tudomány”. A másik oldalon Ronaldo veszélyeztetett többször is, de vagy Dvali blokkolta a lövését, vagy ő maga célzott pontatlanul. A portugál aztán egy gólpasszt azért összehozott, Morata második találatával pedig eldőlni látszott az összecsapás. A házigazdák a hajrához érve fáradni kezdtek, többször is hibáztak hátul és két potyagóllal padlóra kerültek. A szépítés lehetőségét ezzel együtt nem adták fel, ez végül sikerült is: Boli a hajrában előbb ziccert rontott, majd azonban betalált Szczesny kapujába.


A ferencvárosi Franck Boli (elöl) gólt lő, balról Wojciech Szczesny, az olasz csapat játékosa (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Ferencváros tehát 4-1-re kikapott szerdán a Juventustól a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, a Puskás Arénában. A magyar bajnok a Barcelona otthonában elszenvedett 5-1-es vereség és a Dinamo Kijev elleni múlt heti, hazai 2-2-es döntetlen után a G csoport negyedik helyén áll egy ponttal, az ukránok jobb gólkülönbségükkel előzik meg a zöld-fehéreket.

Sigér: Nem volt betervezve, hogy kapunk négy gólt

„Az elején jól kezdtünk, sikerült megvalósítani amit akartunk. Igazából a meccs többi periódusban is, de az nem volt betervezve hogy kapunk négy gólt. Sokat jelentett a szurkolók jelenléte is. Csak harminc százaléka lehetett itt a stadionnak de alig hallottuk egymást a pályán. Sajnálom hogy nem volt tlet ház de nagyonörülünk hogy nyien itt lehettek” – értékelt a meccs után Sigér.

Próbáltuk kihozni a labdát amikor lehetett, hátul is bevállaltunk olyan paszokat ami lehet, túlzásnak tünt, de ez önbizalmat ad a csapatnak. Jobb lett volna, ha csak előre rúgdossuk és úgy hozzák ránk? Voltak olyan lehetőségek amiből többet kihozhattunk volna de e amiz a Bajnokok Ligája, nekünk még új, mások évek óta itt játszanak. Látszik, ők is rúgtak nekünk négyet, miközben mi próbáltuk kihozni a labdát. Ez a meccs is jól mutatta, kicsit gyorsulni kell fejben és mozgásban is” – mondta a válogatott középpályás.

„Jó hogy itt voltak a szurkolók, sokat jelentettek számunkra. Végig harcoltunk, próbáltunk visszajönni a meccsbe de sokat kellett védekezni ez rengeteg energiát felemésztett” – mondt a zöld-fehérek gólját szerző Franck Boli.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szerint néha segít ha kapnak egy gólt utána támadóbban lehet játszani. „Voltak nagy hibák, de ne feledjük, a világ egyik legjobb csapatával játszottunk. Kicsit fáradtak vagyunk, de a meccs végén így is jól teljesítettünk, helyzeteket alakítottunk ki. Örülök, hogy sikerült gólt szereznünk”.

„Kaptunk két buta gólt, akárcsak Barcelonában. Annak ugyanakkor örülök, hogy jó hangulat volt a stadionban, nagyon jó volt, hogy ennyi ember előtt játszahattunk. Ugyanakkor a bajnokságban is koncentrálnunk kell, hogy jövre is a Bajnokk Ligájában szerepelhessünk” – mondta az ukrán szakember.

Alvaro Morata, a vendégek két gólt szerző támadója elmondta, nagyon boldog, hogy sikerült nyerni, hiszen ők mindig győzni akarnak a BL-ben, de tudják, hogy ez nem egyszerű. „Mindig jó azt érezni, mennyire vibrál egy stadion ha vannak benne szurkolók. Jól játszottunk a labdával és anélkül is jól támadtunk le. Sokat készültünk a fradiból, láttuk a Barcelona elleni meccsét is, de most is bebizonyították, hogy egy jó csapat” – vélte a spanyol támadó.

Andrea Pirlo, a vendég torinóiak trénere úgy fogalmazott: hamar megszerezték a vezetést, és ez megnyugtatta őket, a második félidőben pedig új életre keltek. A Ferencvárosról szólva azt mondta, fiatal csapat, amely fejlődőképes, szép utat járt be a selejtezőben, de türelmesnek kell lennie az eredmények tekintetében.

(Forrás: M4Sport)

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+