Sport - 2020. november 15., Vasárnap
#Forma-1 #Lewis Hamilton #F1 #Török Nagydíj #Mercedes

Hétszeres világbajnok Hamilton!

Hétszeres világbajnok Hamilton!

(A kép forrása: M4 Sport)

Elképesztő fordulatok után Lewis Hamilton nyerte a Török Nagydíjat, ezzel pedig a 2020-as szezon világbajnokává vált! Az újabb diadallal a Mercedes klasszisa beérte Michael Schumachert, vagyis immáron két hétszeres bajnoka van a Forma–1-nek. A dobogó második fokára Sergio Pérez állhatott föl a kaotikus futam végén, a harmadik helyet pedig elképesztő befutó után Sebastian Vettel szerezte meg.

A verseny napján is hideg, esős idő fogadta a mezőnyt, az időmérő eseményeiből kiindulva tehát borítékolható volt, hogy nem egy átlagos versenyt hoz a Török Nagydíj.

Ezt már a rajt előtti események alátámasztották, Antonio Giovinazzi ugyanis a bemelegítő körén csúszott ki (autója meg is sérült a gumifallal való találkozáskor), George Russell pedig a boxutca falának ütközött a bemelegítő körre igyekezve (az ő autója is sérült).

Az első igazán komoly kihívásnak tehát az Alfa Romeo és a Williams szerelőgárdájának kellett megfelelnie, és mindkét alakulat teljesítette is a feladatokat. Giovinazzi az orrkúpcsere után a rajtrácsra is fölállhatott, Russell viszont csak a boxutcából vághatott neki a futamnak.

Munkában az Alfa Romeo szerelői (Fotó: XPB)

A kaotikus felvezetés után a rajt szerencsére lement nagyobb baleset nélkül, fellélegezhettek tehát a szerelők, és fellélegezhettek a Racing Point szurkolói is, hiszen az első helyről induló Lance Stroll kapta el legjobban az indulás pillanatát, a második helyre pedig a csapattárs, Sergio Pérez vágott, miután Max Verstappen beragadt a startnál.

Jól indult Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is, akik a harmadik, negyedik helyre zárkóztak, a brit azonban hibázott a második körben és több pozíciót is veszített. Bajnok kihívója, Valtteri Bottas viszont nála is rosszabbul járt: ő a rajt után csúszott ki, és került vissza a mezőny végére. Ekkor tehát a hatodik helyen tanyázó Hamilton máris úgy állt, hogy a pozíció tartásával is behúzza a bajnoki címet, hiszen Bottas a pontzónán kívül haladt.

A Racing Point tündöklése az első körökben is folytatódott: Stroll és Pérez néhány kör alatt elhúzott az üldözőktől. Az ötödik körben már több mint 10 másodperccel vezettek a harmadik helyért csatázó Vettel, Verstappen kettőssel szemben.

A verseny rajtja (Fotó: XPB)

A német és a holland csatája a kerékcserék során dőlt el, amikor a később köztesekre váltó Verstappen épp a rivális elé jött vissza a boxból. Vettel azonban így sem maradt üldöző nélkül, a közteseken remek tempót diktáló Hamilton ugyanis fölzárkózott rá, és több előzéssel is próbálkozott. Legközelebb a 16. körben került, a manőver során azonban lesodródott a pályáról, és az időközben fölzárkózó Alexander Albon elment mellette.

A futam ezen szakaszában a Red Bull működött legjobban a köztes gumikon, Albon ugyanis egy kör múlva Vettelt is lehagyta, Verstappen pedig egyre közelebb került a második helyen álló Pérezhez. A 19. körben előzéssel is próbálkozott, a Racing Point szélárnyékában haladva azonban elveszítette uralmát a Red Bull fölött, kicsúszott, majd egy gyors kerékcsere után visszaesett a 8. helyre. Pérez viszont nem maradt Red Bull-os üldöző nélkül, Albon ugyanis egyre közelebb került hozzá.

A 24. körben Albon meg is érkezett Pérez mögé, aki közben csökkentette lemaradását a csapattárssal szemben, a thai tehát nemcsak a második helyhez, hanem a győzelemi esélyhez is lőtávolba került. Előzni azonban a csúszós, az új aszfalt miatt olajos külső pályaíven – ahogyan azt több manőverkísérlet esetében láthattuk – nagyon nehéz volt, Albonnak is várnia kellett tehát.

A futam fele újabb fordulatot hozott, az élen álló hármas ugyanis gumikopásra panaszkodott, és tempójukon is látszott, hogy lassabbak, mint az üldözők: Vettel és Hamilton ekkor körönként egy-egy másodperccel közelebb tudott kerülni hozzájuk. Ekkor öten voltak tehát harcban a győzelemért!

Valtteri Bottas megcsúszása (Fotó: XPB)

Noha a pályán nehéz volt előzni, a sorrend többször is módosult: a 34. körben Vettelt kihozták kereket cserélni (itt néhány másodpercet is veszített), Albon pedig megcsúszott, ezzel pedig Hamilton két pozíciót is nyert – már ő üldözte az élen álló Racing Pointokat! Köztük teljesen eltűnt a különbség, miután Pérez egy másodpercen belülire csökkentette hátrányát, de Hamilton is ott volt már lőtávolságon belül.

Hármójuk közül először Strollt hozták ki a boxba friss köztes abroncsokért, miközben Hamilton leelőzte Pérezt, a brit tehát átvette a vezetést! Az új gumikon szemcsésedésre panaszkodó Stroll a csere után nagyon lassú köröket futott: olyannyira, hogy a felgyorsuló Ferrari-pilóták (a korábban a középmezőnyben tanyázó Charles Leclerc elképesztő tempót diktált és előbb utolérte majd le is hagyta csapattársát) és Albon is leelőzte őt, majd Carlos Sainz is lehagyta. A hosszú körökön keresztül vezető kanadai tehát nagyot bukott a kiállással…

A mezőny élén: a Racing Point versenyzői! (Fotó: XPB)

A vezető Hamilton ezalatt szintén komoly tempót diktált, és rövid időn belül 10 másodperc fölöttire növelte előnyét Pérezzel szemben. Mögöttük rövid ideig Verstappen állt a harmadik helyen, a holland abroncsai azonban gyorsan kaptak, így Leclerc őt is levadászta, a monacói tehát már dobogós helyen haladt! Szintén örömteli volt a Ferrari számára, hogy Verstappen cseréje után a negyedik pozíció Vettelé lett, vagyis a vörösök mindkét versenyzője komoly pontszerzés felé haladt.

Bár az eredményt kevéssé befolyásolta, a futam egyik emlékezetes pillanata a 46. körben jött el, amikor Hamilton lekörözte a többször megpördülő, csupán a tizenharmadik helyen szerénykedő bajnoki riválist, Bottast.

Az erőviszonyok az utolsó körökre merevedtek meg: Hamilton magabiztosan vezetett, Pérez pedig stabilizálni tudta előnyét Leclerc-rel szemben, aki néhány körig folyamatosan közeledett a mexikóira, de öt másodperces lemaradás alá nem tudott kerülni, viszont dobogója biztosnak tűnt, hiszen a csapattárs is tisztes távolságból követte őt.

Nem lett volna azonban 2020-as Török Nagydíj a 2020-as Török Nagydíj, ha nem hoz még egy fordulatot a véghajrá! A befutót Pérez és a Ferrari két versenyzője fűszerezte meg: a mexikói az utolsó körben elbukta előnyét, és Leclerc le is előzte őt, a Racing Point versenyzőjének azonban maradt még annyi tartalékja, hogy visszatámadjon, ez pedig annyira kibillentette Lecler-t, hogy végül Vettel is leelőzte! A német tehát megszerezte idei első dobogós helyezését.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton ekkor már célba ért, és megszerezte pályafutása hetedik világbajnok címét, vagyis beállította Michael Schumacher, 2004-ben még beállíthatatlannak tűnő rekordját!

A Mercedes bajnokát Pérez és Vettel kísérhette fel a dobogóra (mindketten idei első top3-as helyezésüket ünnepelhették), Leclercnek pedig a remek felzárkózás után be kellett érnie a negyedik helyezéssel.

Mögötte Sainz futott célba (kis híján ő is lehagyta a monacóit), majd Verstappen, Albon sorrendben a Red Bull versenyzői jöttek. A futamon pontot szerzett még Lando Norris, a sokáig vezetői, a rossz taktikával viszont sokat bukó Stroll és a Renault-nak egyetlen bajnoki egységet mentő Daniel Ricciardo.

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+