(A kép forrása: bbc.com)
A Porto mindkét játékrészt góllal kezdte és 2–1-re legyőzte a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonásán. Portóban az olasz csapat védelmi hibája után villámgyorsan vezetést szerzett a házigazda, ráadásul a hátul bizonytalan torinóiak bő fél óra után sérülés miatt elvesztették csapatkapitányukat, Giorgio Chiellinit. A második játékrészben is rögtön betalált a legutóbbi négy mérkőzésén nyeretlen Porto, ám a hajrában faragott a különbségből a Juventus, amelynek javára a ráadás utolsó percében gyanús szituációban nem ítélt 11-est a játékvezető: Chiesa hajrábeli szépítése után akár az egyenlítés is kézzel fogható közelségbe kerülhetett volna, ha Sanusi labdával semmiképp sem, Ronaldo lábával biztosan ütköző mentési kísérletét szabálytalannak látja Del Cerro spanyol játékvezető, vagy a VAR. Így a Porto története során először győzte le az olasz rekordbajnokot.
A másik szerdai mérkőzésen:
Sevilla (spanyol) – Borussia Dortmund (német) 2–3 (1–3)
g.: Suso (7.), L. de Jong (84.), illetve Dahoud (19.), Haaland (27., 43.)
A visszavágókat március 9-én játsszák majd.
(Forrás: M4 Sport)
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.
A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.
A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.
A magyarok szombaton lépnek pályára.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.