(A kép forrása: Wikimedia)
Eszméleténél van és mindenre reagál Tiger Woods korábbi világelső golfozó, aki súlyos autóbalesetet szenvedett Los Angelesben, számolt be róla a hirado.hu.
A 45 éves sztár helyi idő szerint kedden 7 órakor borult fel a kocsijával, melyből a tűzoltók vágták ki. A Los Angeles-i kórház főorvosa, Anish Mahajan tájékoztatása szerint Tiger Woods jobb lábán több nyílt törés volt, az operáció során a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal.
A megyei tűzoltóság vezetője azt nyilatkozta, Woods egyedül ült a járműben, és eszméleténél volt, amikor a szakemberek a baleset helyszínére értek.
„Súlyos, de stabil állapotban volt, ezért a Los Angeles-i kórházba szállítottuk”, tette hozzá Daryl Osby.
A rendőrség a szerencsétlenség körülményeit vizsgálja, és egyelőre nem talált arra vonatkozóan bizonyítékot, hogy Tiger Woods bármilyen tudatmódosító szer vagy alkohol befolyásoltsága alatt állt volna.
A világ legismertebb golfozója december 23-án esett át ötödik hátműtétjén, ezért az utóbbi hetekben nem szerepelt tornákon, múlt héten viszont Los Angelesbe utazott, ahol ő volt a házigazdája a The Genesis Opennek. Ezt követően hétfőn forgatáson vett részt, a Golf Digest/GOLFTV-nek készülő műsor második napi felvételeire viszont nem érkezett meg.
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.
A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.
A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.
A magyarok szombaton lépnek pályára.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.