(Fotó: Facebook/Lubics Szilvia)
Ismét remekelt Lubics Szilvia: a kanizsai ultramaratonista ezúttal az Ultrabalaton 210 km-es távját teljesítette 24 óra 11 perc alatt, ezzel pedig a 7. helyen végzett.
Facebook-oldalán azt írta a sportolónő: nagyon boldog, és legalább ugyanannyira fáradt is.
A 16. alkalommal meghirdetett tókerülő futóversenyre az előzetes regisztrációk alapján 17 ezer résztvevőt vártak a szervezők, akik szerint ez rekordlétszámot jelent.
Az Utrabalatont péntektől vasárnapig rendezik meg, balatonfüredi versenyközponttal. A 210 km-es távot az egyéni indulókon túl 2-13 fős csapatokban teljesíthetik a futók.
A verseny továbbra is környezetbarát. A több mint 50 váltóponton nem használnak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtik a szemetet.
Az eseményen a résztvevők chipjeik letéti díját visszaváltás helyett jótékony célra ajánlhatják fel. A szervezők minden évben 10 olyan alapítványt, szervezetet, egyéni célt karolnak fel, melyeket a közösség javaslatai alapján állítanak össze és szavazással döntenek arról, hogy kik kapják a támogatást. Az összegyűlt összeget a BioTechUSA kiegészíti, és az NN Ultrabalatonnal közösen felajánlja az első három legtöbb közönségszavazatot elért nemes ügy számára.
(Forrás: MTI)
A játékosok egész szezonban fegyelmezett, koncentrált és magas színvonalú teljesítményt nyújtottak.
Fűr András megállíthatatlan, a legkisebbek is remekeltek.
A fiatal sportoló a bronzéremért ismét magabiztos birkózást mutatott be: a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjét legyőzve felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Balaton Szupermaratonnal készült a szaharai versenyre az ultrafutó.
A fővárosi Kruj Iván sportcsarnokban rendezték meg az U13 korcsoport, szabadfogású országos bajnokságát, ahol a sportág 276 sportolója lépett szőnyegre.
Az idén már tizennegyedszer szervezte meg az ultrafutótábort Zalában dr. Lubics Szilvia ultrafutó.
A verseny tapasztalatai és az elért helyezések további lendületet adhatnak a fiatal sportolóknak a következő megmérettetések előtt.
A grundbirkózás nem csupán testi erőnlétet, hanem fegyelmet és stratégiai gondolkodást is igényel.
650 ezer forinttal segítették a nagykanizsai tűzoltókat
Lubics Szilvia ultrafutó legutóbbi Facebook posztjában arra biztatta követőit, hogy fussanak együtt vele.