Sport - 2022. június 11., Szombat
#Kékszalag #verseny #Balaton

Minden korábbinál több hajó rajtol az 54. Kékszalagon

Minden korábbinál több hajó rajtol az 54. Kékszalagon

(Illusztráció: Getty Images)

Az idei Kékszalag Fesztivál már a versenyt megelőző hétvégével elkezdődik, július 9-én rendezik meg a Kékszalag főpróbájának tartott Fehér Szalag Nagydíj vitorlásversenyt. Másnap az ifjúsági sportolóké lesz a főszerep, látványos pályaverseny keretében a füredi nagy móló előtti vízen mérik össze a tudásukat a Kékpántlikán.

Az 54. Kékszalagon a versenyzőknek ezúttal is  48 óra áll rendelkezésükre a 155 kilométeres táv megtételére, a már hagyományosnak számító Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Keszthely–Balatonfüred vonalon.

A Kékszalag több mint egy vitorlásverseny, a Balaton ünnepe, amely hatással van az egész balatoni térség turizmusára, sportéletére. Az idén végre nem a Covid árnyékában, hanem kötöttségek nélkül találkozhat egymással minden vitorlázást szerető és a vitorlázás iránt érdeklődő. Meglepetéssel is készülünk, szeretnénk a leggyorsabb katamaránokat a befutó után minél közelebb hozni a nagyközönséghez a Tagore-sétányon – mondta az esemény sajtótájékoztatóján Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

Kalocsai Zsolt, a tavaly és tavalyelőtt győztes RSM csapat menedzsere úgy nyilatkozott, a tavalyinál is izgalmasabb verseny várható az idén. Az elmúlt évben a Vándor Róbert irányította RSM katamarán mindössze két perccel előzte meg a 7 óra 13 perccel csúcstartó Fifty-Fiftyt.

Érdekesség, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra megújította a Kékszalag fődíját. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy az új, kreatív fődíj egy vitorlás hajó sziluettjét ábrázolja. A vitorlás hajó alatt a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére. A díjat arany festés nemesít. Az arany 24 karátos mattarany, amely az aranyfestékek legdrágább változata.

A verseny rekordidejét 1955-től 57 évig a Nemere II. tartotta. Az 1944-ben épült 75-ös cirkáló az akkor már kétszeres győztes Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt ért körbe. Ezt a csúcsidőt javította meg a Fifty-Fifty, amely Józsa Márton kormányzásával 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a Kékszalagot, 2014-ben. A tavalyi versenyen 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyert, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.

Az első Kékszalag 1934. július 27-én rajtolt a Balatonfüred – Alsóörs – Keszthely – Balatonfüred távon. A 21 induló hajó közül csak kettő nem teljesítette a távot. Az abszolút győztes Ugron Gábor, a Rabonbán nevű hajó kormányosa volt.

A versenynek több olyan meghatározó vitorlázója is van, akinek többször is sikerült abszolút győzelmet aratnia a Kékszalagon. A rekorder Litkey Farkas tizenhárom győzelmével. Többszörös győztes Kovács Béla (1936, 1938), az első női győztes Kultsár Istvánné Godor Evelin (1940, 1942), Németh István (1951, 1953, 1955), Lovas József (1977, 1979), Eindl Steeg Simsalabin (1985, 1987) és Tuss Miklós (1993, 1995).

(Forrás: balaton.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Megyei diákolimpiát nyert a BLG leány és fiú csapata

Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.


2024. április 17., Szerda

Manótorna az óvodásoknak

A legkisebb gyerekeknek is kell a mozgás.


2024. április 13., Szombat

Jól indította az évet a SZKES

Tizenegy koreográfiával indulhatnak az országos bajnokságon.


2024. március 28., Csütörtök

Értékes ezüstérem

Az év első válogató versenyén bizonyított Fata József birkózó.


2024. március 27., Szerda

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

A diákok a budapesti BOK-csarnokban megrendezett viadalon bizonyítottak.


2024. március 25., Hétfő

Judokák seregszemléje

Aranyérmet szerzett a serdülő Orbán Noémi.


2024. március 20., Szerda

Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton

A 14 éves múltra visszatekintő futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők.


2024. március 16., Szombat

Elkezdődött a tavaszi szezon

Megállíthatatlan az FC Nagykanizsa U12-es regionális labdarúgó bajnokságban szereplő együttese.


2024. március 13., Szerda

Az első két helyezett találkozott

Rangadót nyert idegenben az FC Nagykanizsa U17-es csapata.


2024. március 11., Hétfő

Ajkán nyertek az U13-as labdarúgók

Továbbra is remek formában játszanak Kisharmadás Gábor edző tanítványai.


Bizonyítottak a birkózók

Kötöttfogásban szereztek bronzérmeket.


Negyedik helyen végzett a Péterfy-iskola csapata

Erős mezőnyben bizonyítottak a Játékos Sportverseny diákolimpia országos döntőjében.

+