Sport - 2022. június 23., Csütörtök
#Nagykanizsa #angol-magyar #focimeccs #sporttörténelem #válogatott

„Életünk meccse volt”

„Életünk meccse volt”

(Fotó: Vidovics Ferenc)

Még mindig a négygólos győzelem hatása alatt van az a kanizsai fiatalember, aki a helyszínen nézte az angol-magyar meccset.

A kanizsai Vidovics Ferenc rendszeresen jár a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseire. Az olaszok elleni meccsre kanizsaiakkal, míg az angolok ellenire fővárosi barátaival utazott. Hazaérkezését követően, pár nappal a történelmi győzelem után sem volt könnyű számára megfogalmaznia, mit érzett akkor, amikor a helyszínen élte át a csodát.

202206231053_Image-1.jpg (1500×1125)
(Fotó: Vidovics Ferenc)

- Egyszerűen ezt nem lehet elmondani, ezt át kell élni, nincsenek erre szavak. Még most is a hatása alatt vagyunk - mondta. - Ez életünk meccse. Nagyapáink megélhették a 6:3-at, utána itthon a 7:1-et. Szerintem ez a 4:0 ugyanilyen szintű teljesítmény volt, a fiúk sporttörténelmet írtak.

Vidovics Ferenc szerint a magyar válogatott tagjain a mérkőzés során végig látszott, hogy küzdenek és hajtanak a győzelemért. Szalaiék megkapták a szurkolói támogatást is, a második magyar gól után szinte felrobbant a vendégszektor: mindent elsöprő érzések és energiák törtek fel, ismeretlenek ölelgették, puszilgatták egymást.

202206231053_1655407384885527.jpg (1500×1071)
(Fotó: Vidovics Ferenc)

Bejárta a nemzetközi sajtót az a zászló, amelyet Ferenc és barátai készítettek, s amelyen Szent István király térdelve felajánlja a koronát és Magyarországot Máriának.

- „Hun loves Mary”, azaz a magyarok szeretik Máriát szöveg olvasható a zászlón, amelyről az elmúlt napokban számos cikk jelent meg. Féltünk attól, hogy nem tudjuk bevinni a stadionba, de végül sikerült. Az angol rendezők folyamatosan nézték, fényképezték, gondolom ment az egyeztetés a szövetségek között, hogy le kell-e szedni, vagy sem - idézte fel a történteket Ferenc.

Ferencék üzenete, - mely arra utal, hogy a magyar ember három esetben térdel le: Isten, haza és a szerelme előtt - a zászló mellett a pólójukra is felkerült.

Még érdekes lehet ...


2025. április 23., Szerda

2025. április 10., Csütörtök

Legendák a sakktáblánál

Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.


Bizonyítottak a birkózók

Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.


2025. április 06., Vasárnap

Megtisztelő feladat

Világversenyen irányít a kanizsai edző.


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.

+