Sport - 2023. január 23., Hétfő
#kézilabda #magyar válogatott #világbajnokság

57 percig kellett izgulni

57 percig kellett izgulni

A svéd Lukas Sandell (k), valamint a portugál Andre Gomes (b) és Alexis Borges (j) a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Svédország - Portugália mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A svéd kézilabda-válogatott 32–30-ra legyőzte Portugáliát a II. középdöntős csoport utolsó mérkőzésén, így a magyar válogatott csoportmásodikként bejutott a torna negyeddöntőjébe, s részt vehet az olimpiai selejtezőtornán is.

A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, az pedig hétfőn dől el, hogy a szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dániával vagy Egyiptommal találkoznak. A legjobb nyolc közé jutásukat az döntötte el, hogy a göteborgi középdöntő-csoport utolsó mérkőzésén a társházigazda, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Svédország 32–30-ra legyőzte Portugáliát vasárnap este, ezzel a magyar csapat a tabella második helyén végzett.

Az első félidőben a motiváltabbnak tűnő Portugália többször is vezetett két góllal a némileg tartalékos összeállításban játszó hazaiak ellen. Bár a skandinávok már korábban biztosították csoportelsőségüket, a szünet után több alapemberüket is pályára küldték, mert hazai közönség előtt nem akartak kikapni. Jim Gottfridsson és Oscar Bergendahl vezérletével hat perc alatt elhúztak döntetlenről 25-19-re, ellenfelük közben a kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott. Egy 7-2-es sorozattal a portugálok némileg váratlanul felzárkóztak mínusz egyre, de a hazaiak az időkérésük után a maguk javára döntötték el a mérkőzést.

Daniel Pettersson nyolc, Eric Johansson hét góllal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Antonio Areia nyolc, Victor Iturriza hét alkalommal talált be.

A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11-17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra. A magyarok legutóbb 2012-ben Londonban szerepeltek az olimpián, ahol negyedikek lettek.

A magyarok hozták a kötelezőt

A magyar férfi kézilabda-válogatott 42–30-ra legyőzte a Zöld-foki Köztársaságot a világbajnokság középdöntőinek zárásaként, ezzel pedig a csoport második helyén állnak.

A magyarok 18 fős keretéből ezúttal Kovacsics Péter és Palasics Kristóf maradt ki.

Nagy lendülettel kezdett a magyar együttes, és bár védekezésben időnként nem teljesített tökéletesen, szinte minden kapott gól után gyors ellenakciót vezetett és öt perc alatt 5-2-re ellépett. A meccs negyedénél már 11-5-ös hátrányban voltak a zöldfokiak, akik védekezésben nem léptek ki az átlövőkre, ezt kihasználva Ancsin Gábor és Bodó Richárd is nagyobbnál nagyobb gólokkal növelte a különbséget, Rodríguez Álvarez Pedro pedig egy hát mögötti mozdulattal pörgette a hálóba a labdát.

A 26. percben a Scandinavium csarnok óriáskivetítőjén látható volt egy néző, aki elaludt a lelátón, ez jól jellemezte a mérkőzés színvonalát és hangulatát. Erről nem a magyarok tehettek, akik továbbra is jó összpontosítással kézilabdáztak, és mivel az első félidő utolsó tíz percében felváltva estek a gólok, a szünetben magabiztosan vezettek.

A magyar válogatott ünnepli győzelmét a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Magyarország - Zöld-foki Köztársaság mérkőzés végén a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én. A magyar csapat 42-30-ra győzött. MTI/Kovács Tamás

A második felvonásban a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak az afrikaiak, és mivel jól alkalmazták ezt a taktikai elemet, tartották a lépést ellenfelükkel, de a hátrányukat nem tudták csökkenteni. A zöldfokiak nyitott védekezéssel is próbálkoztak, ám ez sem vezetett eredményre, mert magyar oldalon továbbra is jobban működött a támadójáték, mint a védekezés. Öt perccel a vége előtt már tíz találat volt a különbség, mert az ellenfél fáradt, ezt pedig üres kapuba lőtt gólokkal használták ki Bodó Richárdék.

A találkozó legjobbjának a szurkolók Hanusz Egont választották. Mikler Roland négy, Székely Márton hat védéssel járult hozzá a vártál is magabiztosabb sikerhez, a túloldalon Bruno Landim nyolc, Edmilson Araujo és Paulo Moreno hat-hat gólt szerzett.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk – a csoportkörben a Koreai Köztársaságot 35-27-re, Izlandot 30-28-ra legyőzték, Portugáliától 27-20-ra kikaptak, így két pontot vittek magukkal a középdöntőbe, ahol Svédországtól 37-28-as vereséget szenvedtek, Brazília ellen pedig 28-25-re nyertek. Az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe a csoport első két helyezettje jut.

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

#Nagykanizsa

Ágvágásból lövések

Ágvágásból lövések

2024. október 13. - Kék hírek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

2024. október 11. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. október 11. - Érdekes

Magyarország nem gyarmat!

Magyarország nem gyarmat!

2024. október 08. - Kanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

+