(Fotók: Gergely Szilárd)
Az általános és középiskolások számára évről évre megrendezik a Sakk Diákolimpiát. Ezen egyéniben és csapatban külön-külön megmérettetéseket tartanak. A csapatverseny vármegyei fordulójának a nagykanizsai Hevesi-iskola adott otthont az elmúlt hétvégén.
Az országos fordulóba jutásért négy kanizsai egység is asztalokhoz ült. A város iskolái közül több korosztály is bejutott a vármegyei fordulóba: a BLG a középiskolás fiúcsapattal, a Kőrösi a felsős fiúkkal, a Hevesi az alsós lányokkal és az alsós fiúkkal. Közülük a hevesis alsós csapat jutott tovább az országos fordulóba. Lukács Zsigmond minden mérkőzését megnyerte, de kiemelkedően teljesítettek a többiek is. Varga Dominik, Ács Barnabás, Jassó Barnabás és Horváth Dominik volt még a hevesis csapat tagja.
Az eseményen jelen volt Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője, Cseresnyés Péter is, aki elmondta a diákoknak, hogy egykoron ő is a Hevesiben tanított, továbbá azért jár rendszeresen a sakkversenyekre, mert drukkol annak, hogy Zala és Nagykanizsa megőrizze kiemelkedő szerepét az ország sakkéletében, akár az utánpótlás, akár a felnőtt korosztályt tekintve.
A diáksakkversenyeken való részvétel nem csak a játékhoz szükséges készségeket fejleszti, de az iskolai teljesítményre is pozitív hatással lehet, hiszen a sakk fejleszti a koncentrációt és a problémamegoldó képességet.
A csapategység és a háttértámogatások is kellettek az újabb Szuperliga diadalhoz.
A serdülő bajnokság „B” döntőjében a kanizsaiak a 12. helyen végeztek.
A SZKES Tánccsoport fiatal növendékei számos éremmel tértek haza.
A Nagykanizsai Futsal Club az első helyezett TFSE gárdáját hazai pályán győzte le.
4:0-ra nyertek a kanizsai futsalosok.
A Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata „Tűzoltóság Nagykanizsa” néven harmadik alkalommal teljesítette a futóversenyt.
A Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület versenyzője, Kőmíves Károly Zsolt 2. helyezéts ért el az MKSZ Liga Kupa sorozatának első fordulóján.
Családi napot és utánpótlás versenyt szervezett a Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület a Csónakázó-tónál.
Rekordot jelentő 22 ezer nevezés érkezett a pénteken rajtoló XVII. NN Ultrabalatonra, mely Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvénye.
Kedd este gyertyagyújtással emlékeztek a hahóti motorosbaleset halálos áldozatára, a Nagykanizsai Futsal Club játékosára.