(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
A Kanizsa Arénában november 19-én, vasárnap 10 órától 15 óráig a Magyar IKU Karate Szövetség rendezi meg az ingyenesen látogatható II. országos bajnokságot. Formagyakorlat és kumite versenyszám lesz látható.
Az eseményen több versenyzővel képviselteti magát a Nagykanizsai KIME Shotokan Karate Egyesület is. Feszt Norbert a rendezvény szervezője és a kanizsai klub edzője elmondta: felkészült a csapat, ezért dobogós eredményeket várnak. Küzdőtérre lépnek még Zalaegerszeg, Budapest, Csurgó, Szatmárnémeti és Békéscsaba karate egyesületei is.
A kanizsai csapat 7 arany-, 7 ezüst- és 10 bronzéremmel az induló klubok között összesítésben az első helyet szerezte meg.
A magyar válogatott Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen.
A mérleg: egy győztes és egy vesztes rangadó.
Megkezdődött a sakk csapatbajnokság.
A kanizsai asztaliteniszezők egységesebbek, mint valaha.
A kanizsai Feszt Norbert a magyar csapat vezetőjeként és a Magyar IKU Karate Szövetség elnökeként vett részt az International Karate Union Európa-bajnokságán.
A Kanizsa Vízilabda SE gyermek, ifjúsági és serdülő korosztályú csapatai legutóbb Százhalombattán szálltak medencébe.
A szervezet hátrányos helyzetű gyerekek sport általi integrációját, oktatási intézmények segítését, ösztöndíj programok megvalósítását és sportnapok szervezését szeretné biztosítani.
A versenyzőknek hat, egyenként kettő perces állomáson kellett maximális ismétlésszámmal végrehajtaniuk a saját súlyos, funkcionális és súlyzós elemekből álló gyakorlatokat.
A Fűr-testvérek két korcsoportból aranyérmeket nyertek, oda kell figyelni rájuk.
Összesítésben az ötödik helyen végeztek.