(Fotó: Zalakocka)
Az egészen fiatalok után az U10-es kanizsai labdarúgók is remekül szerepeltek a hagyományos Ajka Kupán, hiszen az előkelő második helyet szerezték meg az erős mezőnyben.
A kanizsai együttes idén is meghívást kapott Ajkára a téli kupára, ahol 8 csapat mérte össze a tudását. A tornán kettő, négy csapatos csoportot alakítottak ki a szervezők. A fiatal focisták rendkívül jó iramú, izgalmas mérkőzéseket játszottak műfüves pályán, a buborék alatt. A mérkőzések többségén jól játszott az FC Nagykanizsa, a kezdeti pontatlanságok után sikerült a helyzeteket gólra váltani. Védekezésüket jól megoldották, a befejezéseknél akadtak inkább problémák.
A csapat tagjai: Király András, Magyar Gábor, Rima Gergő, Somfalvi Gergő, Horváth Ábel, Téczely Tamás, Csöndör Péter, Torda Dániel, Tóth Jácint. A torna legjobb kapusának Király Andrást választották.
Egyed Zsanett felnőtt országos bajnok!
Egyed Zsanett az 53 kilogrammosok mezőnyében két győztes mérkőzéssel aranyérmet nyert.
Így búcsúznak szerettei, barátai, sporttársai és tisztelői Gergely Sándortól, a korábbi NB I-es labdarúgó-játékvezetőtől.
Megvan a nagykanizsai sakkozók 17. csapatbajnoki aranyérme.
A 68 kilogrammos Böjti Csongor öt mérkőzést megnyerve, a dobogó legtetejére állhatott fel.
A magyarok szerdán 15 góllal nyertek Szlovákia vendégeként, ezzel biztossá tették kijutásukat a kontinenstornára és a csoportelsőségüket is.
A “Cocodona 250” ultrafutó futóversenyen Lubics Szilvia 32. lett a nők 91 fős mezőnyében.
Körzeti atlétika versenyt rendeztek Letenyén.
Taroltak a minősítő bajnokságon a Magic Ritmo fiataljai.
Szécsényiné Kápolnás Edina, a csapat vezetője és edzője büszke a tanítványaira.
Szakacsits Szabolcs: