Jól indította az évet a SZKES

Tizenegy koreográfiával indulhatnak az országos bajnokságon (Fotó: Zalakocka)

Remek eredményekkel kezdte el az idei versenyszezont a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja, hiszen szép eredményekkel tért haza a Magyar Látványtánc Sportszövetség Kaposváron megrendezett kvalifikációs versenyéről. 

Szécsényiné Kápolnás Edina, a csapat vezetője és edzője elmondta: büszke a tanítványaira. Minden éven nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nívós produkciókat mutassanak be, ehhez pedig elengedhetetlen a folyamatos és megfeszített munka. Ez kifizetődött. Az idei évben is mini, gyermek, junior és felnőtt korosztályban mérettették meg magukat a táncosok. Az edzések folytatódnak, ugyanis mind a 11 koreográfia kvalifikálta magát az országos bajnokságra. 

Eredmények. Színpadi látványtánc díszlettel, gyermek formáció: 1. hely és különdíj A suszter manói (Berke Zsóka Eszter, Brunner Luca, Faragó Dóra, Goda Petra, Godzsa Johanna, Horváth Izabella, Horváth Míra, Horváth Kinga, Komjáthi Fanni, Légár Heléna, Kovács Nóra, Kovács Réka, Moór Alma, Tizedes Annabell, Tizedes Elizabet, Révfi Nóra, Schiefer Rozina, Zelenák Léna, Zentai Gréta), 2. Egy nyári táborban (Baumann Arabella, Bohn Boglárka, Böröndi Nóra Hajnalka, Csák Júlia Hanna, Dala Linett, Detre Szonja, Farkas Fanni, Gál Alexandra, Horváth Szonja, Kovács Míra Zoé, Kunics Fanni, Németh Norina, Ur Villő, Vargyas Maja, Vörös Emma).

Mini formáció: 1. Hangyák egy napja (Balogh Kata, Ferenc Mira Bella, Gyimes Hajnalka, Horváth Dorka, Mihovics Johanna, Nyakas Elza, Sárecz Kinga, Simon Luca, Szabados Szofia, Szokol Fanni, Traub Vigh Franciska, Varga Dorka, Vinkó Luca).

Junior formáció: 1. A sors fonala (Fizl Amina, Kóbor Rebeka, Gyarmati-Litter Lili, Gerencsér Sára, Emmett Rosalie Salino, Miskevics Maja, Szécsényi Szonja, Szüreti Aliz, Varga Dóra, Vastag Vanda Lujza), szintén 1. hely és különdíj A tenger átka (Fizl Amina, Emmett Rosalie Salino, Horváth Jázmin Gréta, Vastag Vanda Lujza, Gőgös Kata, Gyimes Mira, Szécsényi Szonja, Artner Noémi, Bános Noémi, Csalló Gréta, Frida Emese, Gazdag Gréta, Goór Hanna, Gyapjas Panna, Hegedűs Hanna, Horogh Flóra, Kaszper Hanna, Kulbencz Csenge, Navinszky Mira, Pintér Sára, Pungor Dorka, Szamos Réka, Szantner Réka, Szilágyi Boglárka, Tóth Kincső).

Gyermek szóló: 3. A sors fordulata (Baumann Arabella). Duó: 1. Macska barátság (Böröndi Nóra Hajnalka, Németh Norina). Junior szóló: 1. Rise of the spark (Fizl Amina).

Színpadi látványtánc díszlet nélkül, felnőtt formáció: 1. Harc a szabadságért (Fizl Amina, Emmett Rosalie Salino, Gerencsér Sára, Gyarmati-Litter Lili, Horváth Jázmin Gréta, Lenkovits Liza, Miskevics Jázmin, Miskevics Maja, Kóbor Rebeka, Szalai Fanni, Szüreit Alíz, Vastag Vanda Lujza, Varga Dóra, Gőgös Kata, Gyimes Mira, Péntek Lilla, Szécsényi Szonja).

Junior szóló: 1. Őszi falevél (Szécsényi Szonja). Akrobatikus látványtánc. Felnőtt, duó: 1. Másik énem (Miskevics Jázmin, Péntek Lilla Regina).

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. április 10., Csütörtök

Legendák a sakktáblánál

Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.


Bizonyítottak a birkózók

Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.


2025. április 06., Vasárnap

Megtisztelő feladat

Világversenyen irányít a kanizsai edző.


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.


2024. december 29., Vasárnap

Focitornával kezdik az évet az öregfiúk

Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.

+