Harc a szabadságért elnevezésű koreográfia kivívta a szakmai zsűri elismerését (Fotó: Zalakocka)
A nagykanizsai Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja táncosai nemrégiben az IDF Dance Hungary III. International Cup in Modern Dance elnevezésű nemzetközi kupán szerepeltek Monoron. A szkeses lányok a nívós mezőnyben a dobogó legfelső fokára állhattak fel.
- Szeretnénk a koreográfiáinkat egyre több versenyen megmutatni, hiszen az ott kapott visszajelzések nagyon fontosak számunkra, melyek segítik a táncosaink szakmai fejlődést - mondta Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES edzője. - Erre a versenyre egy felnőtt formációval készültünk, a koreográfia címe Harc a szabadságért. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen az eredmény mutatja, hogy a befektetett kemény munka nem hiábavaló.
A siker új lendületet adott a lányoknak, amire szükségük is lesz, mivel három hét múlva a Magyar Látványtánc Sportszövetség országos bajnokságán szerepelnek.
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.
A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.
A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.
A magyarok szombaton lépnek pályára.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.