Sport - 2024. május 11., Szombat
#Nagykanizsa #Kanizsa Aréna #Kanizsa Sörgyár SE #asztalitenisz #felsőházi rájátszás #bronzérem

A bronzérem is szépen csillog az asztaliteniszezőknél

A bronzérem is szépen csillog az asztaliteniszezőknél

A bronzérmes kanizsai csapat, balról: Végh Zsuzsanna, Deák Regina, Kele Virág, Gvozdenovic Katarina, Jakabfi Imre (Fotó: Zalakocka)

Nagykanizsán a Kanizsa Arénában rendezte a Kanizsa Sörgyár SE és a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség a női NB I-es asztalitenisz bajnokság „felsőházi” rájátszását. A négy csoport első három helyezettje, vagyis 12 csapat állt asztalokhoz. Az első két helyezett szerzett jogot az Extraligában való szereplésre. Ez a kanizsaiak második csapatának most nem sikerült, hiszen a harmadik helyen végeztek. A négy csoport győztesei az első körben kiemeltek voltak, így a kanizsai csapat is kiemeltként a nyolcba került.

Kanizsa Sörgyár SE II. - Grif Tools-HRT Spedition Egri Asztalitenisz Klub 7:3
Győztek: Végh Zsuzsanna 3, Gvozdenovic Katarina 2, Kele Virág 1, Végh-Gvozdenovic. Csapatvezető: Jakabfi Imre.

A négy közé jutásért az Eger csapatával játszottak és könnyű győzelmet szereztek. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az ellenfél csak két játékossal állt ki. Beniczky Magdolna, az Eger kiváló védője viszont alaposan megszorongatta játékosaikat.

Kanizsa Sörgyár SE II.- ATSK Szeged 5:5
Győztek: Végh Zsuzsanna 3, Gvozdenovic Katarina 1, Végh-Gvozdenovic. Csapatvezető: Jakabfi Imre.

A másik meccsen a rendkívül tehetséges szegedi fiatalokkal játszottak, akik az elmúlt évben még Extraligában szerepeltek. A kanizsaiak ellen a lehető legerősebb összeállításban léptek asztalhoz. Nagyon szoros, magas színvonalú mérkőzésen végül 5:5 lett a végeredmény. 20:19-es szettaránnyal végül a Szeged jutott a döntőbe.

A másik ágon az Orosháza hasonlóan nagy küzdelemben nyert a Vecsés ellen. Itt is 5:5 lett az eredmény és szettaránnyal az Orosháza jutott a döntőbe. A döntőben végül az Orosháza nyert a Szeged ellen. „Természetesen” itt is 5:5 lett az eredmény és a jobb szettarány döntött az Orosháza javára.

A harmadik helyért Jakabfi Imre csapata a Vecsés ellen játszott. Szoros mérkőzésen 6:4-re nyertek és megszerezték a bronzérmet. Győztek: Végh Zsuzsanna 3, Gvozdenovic Katarina 2, Végh-Gvozdenovic.

Jakabfi Imre a rájátszás után így értékelt: „A visszajelzések szerint nagyon jó körülményeket biztosítottunk. A Kanizsa Arénában megrendezett verseny magas színvonalú volt és szinte minden mérkőzés szorosan alakult, sokszor egy szett döntött a mérkőzés sorsáról. Csapatunk jól helyt állt, csupán egy szettel maradtunk le a döntőről és így az első hely megszerzésének lehetőségéről. De a „bronz is szépen csillog”! A csapatból Végh Zsuzsi kiváló teljesítményt nyújtott, egyéniben és párosban is veretlen maradt. Nem véletlenül került a következő évben az exraligás csapatunkba. Gvozdenovic Katarina egy kicsit elmaradt a tőle elvárt teljesítménytől. Egy kis sérülés is hátráltatta, de többet vártunk. Kele Virág és Deák Regina felváltva játszottak, nekik még „bele kell nőni” az NB I-es mezőnybe, viszont mindketten hozták a tőlük elvárt teljesítményt.”

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

#Nagykanizsa

Ágvágásból lövések

Ágvágásból lövések

2024. október 13. - Kék hírek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

2024. október 11. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. október 11. - Érdekes

Magyarország nem gyarmat!

Magyarország nem gyarmat!

2024. október 08. - Kanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

+