Újabb bajnoki címet ünnepelhettek a nagykanizsai sakkozók (Fotó: Zalakocka)
A hétvégi dupla fordulóban hatalmas lelkesedéssel, odaadással, profizmussal játszottak a kanizsai sakkozók. Vereség nélküli kitűnő játékkal, izgalmakban és érdekes partikban gazdag, de végül lehengerlő győzelmeket arattak. Ráadásul a terveknek megfelelően sikerült a végleges pontelőnyüket 1,5-ről 4 pontra növelni, ekképp így is megmutatni, hogy a bajnoki cím ismét nem a véletlen műve.
A cím jelentőségéről Szakacsits Szabolcs, a klub alelnöke szólt. A versenyidényt megelőzően több jelentős szabálymódosítás és változás is történt, amelyek jelentősen gyengítették bajnoki esélyeiket. Például a játékosok száma 12 főről 10-re csökkent. Több színvonalas európai bajnokságban még mindig 12 vagy akár 16 csapattag szerepel. Úgy gondolják, ennek leépítése szintén nem szolgálja a hazai sakk erősödését, épp ellenkezőleg.
- A külföldi játékosok maximális számának csökkentését is végrehajtották - folytatta. - Ezzel egyértelműen szintén gyengülnek a hazai sakk ökoszisztéma és a hazai játékosok fejlődési, pontszerzési, nemzetközi integrálódási lehetőségei. A külföldi játékosokat folyamatos honosítják. Ez a fenti ellentettje, csak épp bonyolítva és igazságtalanul a kevésbé támogatott csapatokkal szemben. Mi még nem honosítottunk, de egyértelmű, hogy a jövőbeni bajnoki cím elnyerése minél több honosított játékossal lesz csak lehetséges, hacsak nem játszhat ismét több külföldi is a magyar bajnokságban, vagy jelentősen erősödik a magyar sakk.
Hozzátette: összességében nagyon büszkék minden hazai és külföldi játékosukra, hogy az új, jelentősen nehezített feltételek mellett is ilyen bravúros eredményt értek el. A második csapatuk is remekelt, az NB I bajnoka, a Szuperligába feljutó MTK Budapest ellen harcolt ki egy döntetlent.
A dupla forduló eredményei:
Aquaréna Kőbánya Sport Club - Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub 3:7
Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub - Kékesi Sportegyesület 9:1
Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.
Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.
Világversenyen irányít a kanizsai edző.
A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.
A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak
Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.
18 jelentkező mérte össze tudását.
Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.
A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.
A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.
8. danos lett a nagykanizsai karatemester.
A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.
Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.