A Pannon Egyetemhez tartozó Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatója centrifugába helyez egy mintát 2020. április 20-án Nagykanizsán (Archív fotó, forrás: MTI/Varga György)
A múlt csütörtökön vett nagykanizsai szennyvízmintában kimutathatóvá vált a COVID-19-et okozó SarsCoV2 vírus örökítőanyaga, jelentette be Balogh László polgármester a közösségi oldalán. Hozzáfűzte: a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központban végzett vizsgálatok eredménye arra enged következtetni a szakemberek szerint, hogy a héten emelkedni fog a megbetegedések száma.
A bejegyzésből az is kiderül, hogy jelenleg 93-an vannak karanténban és 41 fő igazoltan fertőzött, közülük senki nem szorul kórházi kezelésre.
Balogh László azt írta: a friss adatok arra figyelmeztetnek, hogy a járványügyi intézkedéseket az eddigieknél is komolyabban kell venni és betartani, hiszen csak így lehet lassítani a fertőzés terjedését.
Balogh László: A járványügyi intézkedéseket az eddigieknél is komolyabban kell venni (Fotó: Gergely Szilárd)
Kitért arra is, hogy a közelmúltban többen megkeresték azzal: tegye közzé, hol fertőződtek meg a betegek. „Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a koronavírus – az influenzához hasonlóan – cseppfertőzéssel terjed, azaz az orrból vagy a szájból származó apró cseppeken keresztül terjed egyik emberről a másikra.
A vírus köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, tehát gyakorlatilag bárhol jelen lehet”,
fogalmazott. Hozzátette, ezért is fontos az olyan alapvető szabályok betartása, mint a maszk helyes viselése, a rendszeres és alapos kézmosás, valamint a biztonságos távolság megtartása, a tömeg kerülése.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.