Kanizsa - 2021. január 15., Péntek
#fejlesztés #Modern Városok Program #déli elkerülő út tervezése

Kezdődik a déli elkerülő tervezése

Kezdődik a déli elkerülő tervezése

Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)

Kezdődik a déli elkerülő tervezése, a 2015-ben kötött Modern Városok Program megállapodás egyik nagyon jelentős elemének ügyében történt újabb előrelépés – jelentette be Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

A politikus kifejtette, az eltelt időben a déli-délkeleti elkerülő út különböző lehetséges nyomvonalait kellett megvizsgálni és egyeztetni. Mint mondta, ez évekig tartó folyamat volt, s csak ezután következhetett a közbeszerzés a tervező kiválasztására.  Közölte, ez megtörtént, csütörtökön már egyeztetés volt a város polgármesterénél, ennek eredményeként pedig a konkrét terveknek 2022-re el kell készülniük. Cseresnyés Péter a részletekről szólva elmondta, a kétszer egysávos elkerülő tehermentesíti a belvárost, hiszen a Csónakázó-tónál lévő körforgalomtól indul és a Murakeresztúr felé vezető útig tart, így összeköti az autópályát a déli ipari területekkel, ahol újabbak feltárását is lehetővé teszi, illetve a Kanizsától délre, délnyugatra levő településekkel. A tervezet szerint az elkerülőnek lesz egy olyan ága, amely a város nyugati oldalán biztosít autópálya-csatlakozást, vélhetően ez a szakasz a Principális-csatorna mentén vezet majd, így a Vár utcai iparterületet újabb irányokból is közvetlenül lehetne elérni, ez a régi DKG- és Rotary-telep gazdasági célú hasznosítását is segítené.

– Az elkerülő megépítése tízmilliárdos nagyságrendű, ezzel a komoly beruházással a kormány egy újabb vállalását teljesíti Nagykanizsa számára. Amikor Dénes Sándor polgármester úr és Orbán Viktor miniszterelnök úr megkötötte a megállapodást, akkor a város céljai között két fontos terület szerepelt. Az egyik a kulturális és sportlétesítmények fejlesztése, vagyis a ferences kolostor felújítása, illetve egy sportcsarnok és egy uszoda építése. A másik cél a gazdaság fejlesztése volt, ide tartozik az elkerülő út megépítése, az ipari park fejlesztése, továbbá a nyugati országokkal való közvetlen összeköttetést biztosító M70-es út befejezése. Ez utóbbit 2002 és 2010 között a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány számtalanszor ígérte, de végül az Orbán-kormány építtette meg – mutatott rá Cseresnyés Péter.

Az országgyűlési képviselő reagált arra a kritikára, mely szerint lassan valósulnak meg a Modern Városok Program elemei.

– Ennek az egyik oka, hogy a megállapodásba olyan elemek kerülhettek be, amelyekről a város álmodott, de mivel önerőből ezeket soha nem tudta volna megépíteni, így Nagykanizsának még előzetes tervei sem voltak, ezért kellett a több évnyi előkészítés. Azonban mi nem estünk abba a hibába, amit a szociálliberális kormányok elkövettek. Hadd emlékeztessek, nemcsak az M70-es befejezését ígérte a szociálliberális kormányzat, hanem azt is, hogy 2007-ben elkezdik az M9-es építését, és 2008-2009-ben már az errefelé vezető szakaszt is építik, de az igazság az, hogy még az előkészítést se kezdték el. Amikor beszélni kell, amikor ígérgetni kell, akkor nagyok azok a kormányzatok, de amikor dolgozni kell, amikor a programokat, az elképzeléseket meg kell valósítani, akkor viszont csak magyarázkodás van. Erre kiváló bizonyíték, hogy a 2002 és 2010 közötti időszakban a szociálliberális kormányok tönkretették az ország költségvetését és gazdaságát – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.

 

 

Még érdekes lehet ...


2024. március 28., Csütörtök

Gyurcsány emberei...

Az ÉVE sikere bizonytalanságot hozna.


2024. március 26., Kedd

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Bohár Dániel riporter volt a Polgári Est vendége.


2024. március 25., Hétfő

Közönséges bükkfa került az időspirálba

A fát az erdők nemzetközi napja alkalmából ültették el.


2024. március 22., Péntek

Megígérték, döntöttek is róla, majd kihúzták

A tanműhely átköltöztetésének költségeit, a közgyűlés által tavaly megszavazott 12 millió forint eltűnését tette szóvá Bene Csaba.


Amerikából jöttek

Amerikai vendégeket fogadott a Zrínyi Miklós - Bolyai János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a közelmúltban


2024. március 20., Szerda

Hátraarcot fordítottak a hagyományőrzők az ÉVE-nek

A március 15-i városi ünnepségen történt, úgynevezett „koszorú-ügy” kapcsán tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester.


2024. március 19., Kedd

Újra mozognak a térkövek Nagykanizsán a sétálóutcában

Nem sikerült tökéletesen orvosolni a problémát.


Schauta és a Momentum a kispadra szorult...

A kanizsai ellenzék úgy táncol, ahogy Fodor Csaba fütyül.


Parkolóbővítés, útfelújítás

A választókörzetét érintő idei fejlesztésekről adott tájékoztatást Radics Bálint önkormányzati képviselő.


2024. március 18., Hétfő

Bohár Dániel lesz a vendég Kanizsán

Március 22-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata.


2024. március 17., Vasárnap

Akikre büszkék lehetünk

A nemzeti ünnep alkalmából több nagykanizsai szakember is magas állami kitüntetést vehetett át.


Új gyalogátkelőhely létesül

A beruházás mintegy 7,6 millió forintba kerül.


2024. március 16., Szombat

Évtizedes problémát orvosol

Tíz férőhelyes parkolót építtet az önkormányzat a palini városrészben az Alkotmány úti orvosi rendelőhöz.


Megfelelő információk a megfelelő helyről – Sajtóreggeli Nagykanizsán

Újságírókat és fotósokat köszöntött egy sajtóreggeli keretében Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.


2024. március 15., Péntek

Együtt, a nemzetért!

Március 15-én Nagykanizsán is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójáról.


A szabad sajtó napja alkalmából köszöntötték a média képviselőit

Balogh László polgármester szerint a sajtó politikai szereplővé vált.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+