Kanizsa - 2021. február 11., Csütörtök
#Fidesz-frakció #sajtótájékoztató #Kanizsa Rehab

Likviditási gondok a Kanizsa Rehabnál

Likviditási gondok a Kanizsa Rehabnál

Szabó Szilárd és Balogh László (Fotó: Gergely Szilárd)

A Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. anyagi helyzetéről tartott sajtótájékoztatót a polgármester és a helyi Fidesz-frakció vezetője.  Balogh László elmondta, a napokban az ügyvezető levélben arról tájékoztatta, hogy a cég likviditási gondokkal küzd. A polgármester hangsúlyozta, ez a helyzet mindazok ellenére állt elő, hogy a Kanizsa Rehab az elmúlt évben 30 millió forint támogatást kapott az önkormányzattól, továbbá az ügyvezető a kinevezésékor 35 millió forint megtakarítással vette át a céget.

Balogh László emlékeztetett, a tavalyi év folyamán Szirtes Balázs jelentős sikerről tájékoztatta a közgyűlést, s ezt a közszolgálati televízió egyik csatornáján is megerősítette. A polgármester idézte az ügyvezetőt, aki 2020 szeptemberében a közgyűlésen azt mondta, úgy gondolja, Nagykanizsa büszke lehet arra, hogy van egy olyan saját tulajdonban lévő cége, amely munkahelyeket bővít állami támogatás nélkül, mert nő a partnereinek a száma, nő az árbevétele.

Ezen mondatai tükrében őszintén örültem, hogy olyan embereknek tudunk munkát biztosítani, akik megváltozott munkaképességűek, és talán ez az egyetlen esélyük, hogy újra el tudjanak helyezkedni. Azonban Szirtes Balázs vélhetően elhibázott és nem kellően átgondolt üzletpolitikai lépései sajnálatos módon most azt eredményezhetik, hogy nagyobb létszámleépítésre kerülhet sor. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az általa remélt kormányzati bértámogatást abban a formában és mértékben elnyerte a cég, ami a korábbi évek gyakorlata volt. Az viszont már Szirtes Balázs felelőssége, hogy úgy vett fel hozzávetőlegesen 60 megváltozott munkaképességű embert, hogy nem tudta előre biztosan, miként fogja kigazdálkodni a bérüket, tulajdonképpen kockáztatta a sorsukat, és valamilyen szinten veszélybe sodorta azokét is, akik már régebb óta a cégnél dolgoztak. A kapott bértámogatás megítélése során tájékozódnia vagy tudnia kellett volna előre, hogy a korábbi évek pályázatai alapján az odaítélt támogatási intenzitás nagyon minimális, maximum 5-10 %-os emelése érhető el. Tehát ez csak Szirtes Balázs elképzelése volt, hogy 160 fő után állami bértámogatást fog kapni, de erre mi akkor figyelmeztettük is. Amúgy pedig Szirtes Balázs maga mondta, hogy ő munkahelyet tudott bővíteni, mindenfajta állami támogatás nélkül. Mi úgy szeretnénk segítséget nyújtani és munkahelyet teremteni, hogy az megalapozott legyen és hosszú távra szóljon, ezért is kértünk kellő mértékletességet annak idején – részletezte a polgármester.

Szabó Szilárd, a helyi Fidesz-frakció vezetője hangsúlyozta, a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft.-t 35 millió forintos tartalékkal vette át az ügyvezető az előző, az ÉVE-frakció által méltatlanul elbocsájtott vezetéstől. 2020-ban, a pandémia évében mégis 30 millió forint önkormányzati támogatást kért és kapott a cég, 10 millió forintért pedig raktáron lévő, eladatlan maszkokat vásárolt a társaságtól a város. A frakcióvezető hozzátette, a cégnek 40 millió forint értékű folyószámla hitelkerete is van. Szabó Szilárd emlékeztetett, Szirtes Balázs tavaly szeptemberben a közgyűlésen azt mondta, augusztus végén az előző évi árbevételük 110%-át tudták már teljesíteni, illetve egy kétéves keretmegállapodást írt alá egy céggel, mely jelentős számú megrendelésről szólt.

– Joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy hova tűnt ez a sok-sok millió? Miért van mindezek ellenére likviditási problémája a cégnek? Nem gondolja az ügyvezető, hogy a tavalyi év január elsejétől visszamenőlegesen 500 ezerről 800 ezer forintra megemelt fizetése ugyancsak jelentős terhet ró a cég költségvetésére? Ehhez kapcsolódóan csak egy mondatot hangsúlyoznék még: Tisztelt Ügyvezető Úr, nagyobb pénz, nagyobb felelősség, vállalja is akkor ezt! – emelte ki a frakcióvezető.

Szabó Szilárd arra is emlékeztetett, a Fidesz-frakció a 40 millió forintos hitelkerettel kapcsolatban már akkor megfogalmazta a kételyeit, amikor a közgyűlés erről döntött, és hozzátette, kíváncsi arra, hogy mi a helyzet a hitelkerettel, azt felhasználta-e a cég.

– Semmiféle szakmai anyagot, koncepciót nem kapott a közgyűlés, ami alátámasztotta volna ennek a 40 milliós hitelkeretnek a létjogosultságát. Természetesen az ÉVE frakciója sem kért ilyet, mert nekik a nagykanizsai adófizetők pénzéből semmi nem drága, másrészt a vezetőik kinevezésekor sem volt semmilyen szakmai vagy egyéb feltétel, elvárás támasztva. Kíváncsian várjuk a cég éves beszámolóját, pénzügyi és működési számait, de addig is bizakodunk, hogy az ügyvezető úr nem hoz nehéz és méltatlan helyzetbe egy ott dolgozó munkavállalót sem, és egy munkahely sem fog megszűnni a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft-nél – zárta a frakcióvezető.

 

 

Még érdekes lehet ...


2025. március 16., Vasárnap

Polgári est Dömötör Csabával

Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.


2025. március 15., Szombat

Az önkormányzattól függetlenül emlékeztek

Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”


Van hová fejlődni...

Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.


2025. március 14., Péntek

Gyönyörű, méretes pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.


2025. március 13., Csütörtök

Ezt tudnod kell: így zajlik a lomtalanítás Nagykanizsán!

Minden fontos információ egy helyen.


2025. március 12., Szerda

1848 emlékezete: őrzi titkát a korabeli csappantyús puska

A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban


2025. március 11., Kedd

Hajtsunk fejet a bátrak előtt!

Március 14-én kora este hív emlékezni a Nagykanizsai Polgári Egyesület.


Kiemelkedő teljesítményeket díjaztak

A Szabadics Építőipari Zrt. a megosztott az Év Építőipari CSR Kampánya Díjat vehette át.


Bemutatták a világ valaha kiadott legnagyobb címletű bankjegyét is, a százmillió bilpengőt (Galériával)

A találkozóra nemcsak a Dunántúl különböző pontjairól érkeztek gyűjtők, hanem Szerbiából, Szlovéniából és Ausztriából is.


2025. március 10., Hétfő

Tiszán innen, Dunán túl, avagy Berta szebb jövője

A jobbikos "politikus" lebukott, ahogy a Tisza Párt Kongresszusán tapsikolt.


Balogh László: Számomra te vagy az örök huszárkapitány!

Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Dobri Lajost.


2025. március 06., Csütörtök

Vandálok brutális módon megrongálták a kápolna Szent György-szobrát

Óriási a jóérzésű emberek felháborodása a legnagyobb közösségi portálon.


2025. március 05., Szerda

Időutazás: Könyvbemutató a polgárság egykori fellegvárában (Galériával)

A vármegyék egykori egyletei jó példát mutatnak és erőt adnak a ma egyesületeinek is.


Csak az hal meg, akit elfelejtenek

Nemcsak a háborús hősök emlékét őrizheted, hanem értékes könyvcsomagot is nyerhetsz


2025. március 03., Hétfő

A tűzoltók új segítőtársa: drón figyel Zalára

Támogatást nyújthat nagyobb szabadtéri tüzeknél, vagy eltűnt személyek keresése során.

+