Ez az az útszakasz, amely a nyertes pályázatnak köszönhetően megújulhat. A képen Bizzer András és Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)
Megújulhat a Balaton utca egy szakasza. A Városkapu körúti körforgalom és a bevásárlóközpont behajtója közötti részen teljes szélességében fel lehet újítni az úttestet – jelentette be tegnap Bizzer András alpolgármester és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
– 48 millió forintot nyertünk a Belügyminisztériumtól arra, hogy az útszakaszt a Városkapu körúti körforgalomtól a Boszorkány utcáig fel tudjuk újítani. A 48 millió forint mellé önerőt is kell tenni, ez a VIA Kanizsa becslése alapján várhatóan 26 millió forint lesz. Tehát a felújítás 65 százalékát a kormány biztosítja, és 35 százalék önerőt Nagykanizsa Megyei Jogú Város tesz hozzá. Köszönet illeti államtitkár urat, hogy segített abban, hogy ezt a pályázati forrást megszerezze a város. Egyébként az elmúlt időszak nagyon sikeres volt pályázati és pénzszerzési szempontból, hiszen nem ez az első alkalom, hogy anyagi forrást tudtunk megszerezni a város fejlesztésére. Így kimondható, hogy Nagykanizsa polgármestere sikereket ért el a veszélyhelyzet idején, amikor egy személyben vezette a várost, és jól együtt tudott működni az országgyűlési képviselővel is, és ennek az együttműködésnek a sikerét bizonyítja ez a nyertes pályázat is – mondta az alpolgármester.
Bizzer András kiemelte, a város költségvetése van olyan jó helyzetben, hogy már 2021-ben is tudja biztosítani az önerőt. De – mint fogalmazott – ehhez közgyűlési döntés kell, vagyis a közgyűlési többségen múlik, hogy mikor történik meg az útfelújítás. Hozzátette, legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni a munkálatokat és el kell számolni a pénzzel, vagyis másfél éven belül meg kell valósítani a beruházást.
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, szemenszedett hazugság a baloldali helyi képviselők azon állítása, amely szerint a kormány a veszélyhelyzetben „kivéreztette” a várost.
– Az elmúlt időszakban, amikor egy személyben lobbizott és dolgozott a város érdekében Balogh László polgármester, körülbelül kétmilliárd forint jött Nagykanizsára. 588 millió forintot kapott a város olyan fejlesztésekre, amelyekre óriási szükség van. Például út- és járdafelújításra, illetve a víztorony felújítására. Működésre is jelentős összeget kapott a város, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a kedvezményessé tett iparűzési adó miatt pénz maradt a vállalkozóknál, akik további támogatást is kaptak a kormánytól. Továbbá az elmúlt években körülbelül kétmilliárd forintot kapott Nagykanizsa kimondottan út- és járdafelújításra – részletezte a politikus.
Cseresnyés Péter hozzátette, kormányzati forrásból elkezdődött a 7-es és a Petőfi utca kereszteződésében a körforgalom építése, s ezt most olyanok akarják saját sikerként kommunikálni, akiknek ez nem érdeme.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.