Ez az a 2019-es kiadvány, amely a 2010-19 között a városba érkezett csaknem 60 milliárd forintnyi fejlesztési forrást ismerteti. A képen Cseresnyés Péter és Szabó Szilárd (Fotó: Gergely Szilárd)
Közös sajtótájékoztatót tartott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Szabó Szilárd, a helyi Fidesz-frakció vezetője.
Elöljáróban Cseresnyés Péter leszögezte, távol tartja magát a helyi politikától, utoljára másfél éve volt a mostanihoz hasonló helyzetben, amikor a városi politikával volt kénytelen foglalkozni. Mint mondta, azokért az eredményekért dolgozik, amelyeket a Kanizsán és a térségben élő emberekkel közösen lehet elérni. Kiemelte, Nagykanizsának fontos szerepe van a térség gazdasági, társadalmi és kulturális életében, ezért nem mindegy sem a kanizsaiaknak, sem a térségben élőknek, sem neki, hogy most a helyi baloldal veszélyezteti néhány fejlesztés ügyét. Mint fogalmazott, nem a város, és így nem a környék fejlesztését képviselik a politikájukkal, hanem az önös érdekeiket erőltetik.
– Arra kérem őket, hogy próbáljanak változtatni a politikájukon. Ne ártsanak a városnak, ne ártsanak a térségnek, ne akadályozzák a fejlődést, hanem segítsék a polgármester és az alpolgármester munkáját Kanizsa fejlődése érdekében, és ne dobják el, ne kockáztassák azokat a lehetőségeket, amelyeket ők kidolgoztak például a már sokat emlegetett 588 millió forint fejlesztési pénz felhasználására – fogalmazott Cseresnyés Péter.
Emlékeztetett, 2010 és 19 között több mint 60 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a városba, azóta pedig ez az összeg tovább emelkedett.
Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője azzal vette át a szót, hogy a pandémia ideje alatt, csak az elmúlt hónapokban legalább kétmilliárd forintnyi kormányzati támogatást kapott a város, és ennek része az az 588 millió forint fejlesztési pénz, amelyet most az ÉVE kockáztat.
– Számtalan alkalommal hallottuk az ÉVE-frakciótól, hogy a polgármester vagy az országgyűlési képviselő miért nem lobbizik jobban, miért nem intézi el ezt vagy azt. Ezzel szemben a tények azt mutatják, mind a polgármester, mind az országgyűlési képviselő eredményesen dolgozik a fejlődés érdekében. Csak emlékeztetőül, például elkezdődött a körforgalom építése a 7-es út és a Petőfi utca kereszteződésében, és ehhez is a kormányzat biztosítja a forrást. De sikeres munkájuk eredménye az az 588 millió forint is, amelyet a víztorony rekonstrukciójára, út- és járdafelújításra, illetve gyalogátkelők kialakítására, biztonságosabbá tételére költhet a város. Most ezzel a fejlesztési listával nem ért egyet az ÉVE, ezzel pedig a már támogató okirattal rendelkező felújítások sorsát kockáztatja – mondta a frakcióvezető.
Szabó Szilárd hozzátette, a lista az interneten megtekinthető, annak tartalmát szakemberek bevonásával állította össze a polgármester, aki a pandémia idején erről az ÉVE-frakcióval is egyeztetett volna, azonban a megkeresésre nem kapott választ. A frakcióvezető szerint így hazug állítás az ÉVE kifogása, hogy nem vehettek részt az egyeztetésen.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.