(Fotó: Gergely Szilárd)
Minden nem járműipari termékének gyártását Nagykanizsára költözteti a Warema. A cég három hazai telephelyének 11 milliárd forintos fejlesztéséhez 1,8 milliárdos támogatást biztosít a magyar állam – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nagykanizsán.
A műanyag alkatrészek gyártásával foglalkozó, német tulajdonú cég kanizsai üzemében két éve készült el az első termék. Michael Schäflein, a WAREMA PT Hungary Kft. műszaki igazgatója elmondta, jó tapasztalataiknak köszönhetően még 2019-ben megszületett a döntés, hogy a magyarországi tevékenységüket új szintre emelik.
– Az elmúlt két évben a nagykanizsai csapat és a helyi partnereink által mutatott tevékenység kiváló, erre az eredményre méltán lehetünk büszkék. A járvány okozta nehézségek ellenére rövid idő alatt olyan munkahelyek és értékek jöttek létre, amelyek növelik a régió termelési volumenét, és amelyből mindenki, helyi partnereinket is beleértve, részesül - mondta a műszaki igazgató. - A következő években Nagykanizsán beszerzésre kerülnek egyebek mellett új fröccsöntő berendezések, valamint logisztikai járművek is. Az infrastruktúrát növekedésünkkel párhuzamosan korszerűsíteni fogjuk, a telephelyfejlesztésen túl kiemelten fontos számunkra munkatársaink folyamatos szakmai fejlesztése is.

(Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő az eseményen hangsúlyozta, Nagykanizsán ma mintegy kétezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben.
– Nagykanizsán kisebb és nagyobb cégek folyamatos építkezéssel, kormányzati támogatással, saját erő felhasználásával folyamatosan növelték eredményüket, valamint a foglalkoztatottak számát. Az ipari park betelt, épül az új, s azok a cégek, amelyek néhány évvel ezelőtt 100-200 főt foglalkoztattak, ma már 400-600 főnek adnak munkát.
Szijjártó Péter bejelentette, a cég 11 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 1,8 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve 150 új munkahely létrejöttét 3 városban: Nagykanizsán, Gyálon és Pécsett. Mint mondta, a cég 5 európai ország mellett Kínában is jelen van, így másik országot is választhatott volna a fejlesztés helyszínéül, azonban a Magyarország melletti döntés a kanizsai beruházás jelentőségét is növeli.
(Fotó: Gergely Szilárd)
A miniszter hangsúlyozta, gazdaságpolitikájával a kormány a foglalkoztatással kapcsolatos két jelentős ígéretét is teljesítette az elmúlt 12 évben: mára létrejött a 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely, tavaly a foglalkoztatási rekord is megdőlt, illetve a koronavírus-járvány miatt megszűnt állások mindegyike helyett lett új. Kiemelte: tavaly megdőlt a magyar–német kereskedelmi forgalom rekordja is, hozzátette, a német vállalatok alkotják Magyarországon a legnagyobb beruházói közösséget, mintegy hatezer cég 300 ezer embernek ad munkát.
Rákász Gergely szeptember 27-én, vasárnap 18 órától ad koncertet
A jelölésre nem címként, hanem felelősségteljes szolgálatra szóló hívásként tekint.
Közösségi programokkal kezdték a tanévet a piaristák Nagykanizsán.
Félezer adag káposztás töltött paprika készül egy óriási serpenyőben.
Szeptember 14-27-ig lezárják az Erdész utca külterületi részét.
Lényegtelen témákkal és egy színtelen, szagtalan viccel próbálta bemutatni szónoki képességeit a tiszás képviselő.
A Csík Zenekar szeptember 12-én, szombaton 21 órakor lép színpadra az Erzsébet téren
Egész napos ünnepség lesz a Csónakázó-tónál.
Halála különösen fájdalmas veszteség a kiskanizsai hívek számára
A hattagú, élőzenekaros produkció az ABBA világát és a diszkókorszak hangulatát idézi meg Nagykanizsán.
100 éves orgonáját újítják fel a nagykanizsai Szent József-templomnak.
A belvárosi lezárások miatt számos helyi és helyközi autóbusz terelve közlekedik.
Nyílt pályázatot ígér a TISZA
„Nagykanizsa zsidó öröksége – ahol a közös út folytatódik”
A nagyszínpadon mindkét napon egymást követik majd a koncertek.
Ferincz Jenő szerint Lovkó Csaba csak olyanokkal beszélget, akik egyetértenek vele, miközben a kritikus vélemények nem kapnak teret.
A nagykanizsai közönség egy frissen elindított, a konzervatív nyilvánosságban új szerepet kereső médiaplatform főszerkesztőjétől hallhat közvetlenül annak céljairól és hátteréről.
Az este azoknak is szól, akik nem profi táncosok
Az eredeti tervhez képest mintegy háromhetes csúszásról van szó