(Fotók: Gergely Szilárd)
A hétvégén negyedik alkalommal rendezte meg versenyét a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület. Pannónia Kincse a Gyenesei Pálinkárium vadbodzája, míg Kanizsa legjobb párlata Kovács Károly Nem tudom szilvája lett.
A megmérettetésre 17 megyéből, illetve a határon túlról is érkeztek minták. A több mint nyolcszáz tétel között 5 ország párlatai szerepeltek 32 kategóriában.
Gazdag Attila, az egyesület elnöke elmondta, 147 arany-, 182 ezüst- és 242 bronzérmet érdemeltek ki a versenyzők, akik között kereskedelmi főzdék nem vehettek részt.
Balogh László polgármester kiemelte, az egyesület és a párlatkészítők munkája egy újabb szempontból teheti fel Nagykanizsát a térképre.
- Sakkfőváros vagyunk, dödöllefőváros vagyunk, fánkfőváros vagyunk, de én hiszek abban, hogy pálinkaország fővárosa is lehetünk a Pannónia Pálinkakultúra Egyesületünknek köszönhetően.
A pálinkakészítés a hagyományőrzést is szolgálja, mutatott rá Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, kiemelve: a szabad pálinkafőzést a jelenlegi kormány tette lehetővé.
- A parasztság birtokában olyan szakmai tudás volt a földművelésen túl is, amit szépen lassan elvesztünk. Asztalosok voltak, szerszámkészítők voltak, bort tudtak csinálni, pálinkát főztek, állatot neveltek, növényt termesztettek, és ez a kultúra így összességében lassan a homályba vész. Kivéve azokat a területeket, amelyeket fölkarolunk, odafigyelünk rá és kiemelt területként tovább ápolunk. Például miután a magyar kultúra része volt a bor- és a pálinkakészítés, 2010-ben törvényt fogadtunk el, amely a szabad pálinkafőzést lehetővé tette bizonyos korlátok között.
Cseresnyés Péter hozzátette: a hagyományőrzést, a főzdéket és a pálinkakultúra fejlődését a kormányzat pályázatokkal is támogatja.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.
Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.
Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.
A gyerekeket és szüleiket nagyszombaton 9 és 14 óra között várják a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.
A Nemzeti Választási Bizottság a Zala Vármegyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság határozatát megváltoztatta és Lovkó Csaba kifogását elutasította.
A beszerzés teljes egészében a kórház saját forrásából valósult meg, ami jól mutatja az intézmény elkötelezettségét a betegellátás minőségének folyamatos javítása iránt.