(Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Két napirendi pontot tárgyalt volna a kanizsai képviselőtestület a pénteki, soron kívüli közgyűlésen, ám a polgármester a hangnem miatt berekesztette az ülést. Balogh László a döntését azzal indokolta, hogy a balliberális ÉVE-frakció olyan minősíthetetlen hangnemet ütött meg, amely vállalhatatlan és méltatlan Nagykanizsa közösségéhez és hagyományaihoz.
Hozzátette, viták mindig is voltak a kanizsai közéletben, ám korábban elképzelhetetlen volt az az arrogáns, agresszív szemlélet, amit a dr. Fodor Csaba vezette ÉVE-frakció 2019 ősze óta bevitt az önkormányzatiságba. A polgármester kijelentette, ő és frakciótársai sem tudnak és nem is akarnak ezzel a hangnemmel azonosulni.
Balogh László kifejtette, a soron kívüli közgyűlés egyik nagyon fontos napirendi pontja a közvilágítás rekonstrukciója volt, ami véleménye szerint jelen helyzetben kimondottan fontos megvalósítandó cél lenne, de nem úgy, hogy egyéni érdekek kerüljenek előtérbe a város érdekeivel szemben. A polgármester és frakciótársai azt szerették volna elérni, hogy a kormányzat által jóváhagyott hitel felvételével, a város saját beruházásként valósítsa meg ezt a rekonstrukciót, amely hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezne Nagykanizsának.
Balogh László kiemelte,
sajnos a baloldali liberális frakció nem így gondolta, így egy méltatlan vita lesöpörte azt a lehetőséget, amely a város számára a legkedvezőbb lenne. A polgármester hangsúlyozta, véleményét a szakosztály pénzügyi munkatársainak számításaira alapozva képviselte.
Bizzer András alpolgármester rámutatott, az energiamegtakarítást eredményező világításkorszerűsítés fontos beruházás a város számára, amelyet senki nem akar hátráltatni; azt viszont szakmai alapon kell megfontolni és eldönteni, hogy melyik finanszírozási forma szolgálja a város érdekét hosszú távon.
(Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Kiemelte,
frakciójuk szerint ebben az esetben mindenképp az az előnyösebb, ha a város maga vesz fel hitelt és maga hajtja végre a beruházást.
Kifejtette, a közelmúltban megjelent kormányrendeletből tisztán kiolvasható, hogy egy ilyen beruházás esetén a hitel felvételének engedélyezését megkönnyítették, és szinte biztosra vehető, hogy megkapná a város a kormány engedélyét, hiszen a megtakarításból könnyen finanszírozható a pénz visszafizetése.
Bizzer András rámutatott, ezzel szemben az ÉVE-frakció által javasolt ESCO típusú finanszírozás esetén megjelenik egy harmadik szereplő is a beruházásban, aki ráadásul szintén nagyrészt hitelből biztosítja a fejlesztés anyagi forrását.
Az alpolgármester kifejtette, ez a harmadik szereplő azonban a város számára bérleti díjat számít fel legalább 13 éven keresztül, s a várhatóan jelentős összeg évente emelkedne az infláció mértékével. Mint rámutatott, ennek akár az is lehet a vége, hogy a futamidő végére kétszeres vagy akár háromszoros bérleti díjat kell majd fizetnie az önkormányzatnak. Bizzer András azt is hangsúlyozta, hogy ráadásul a 13 év eltelte után sem kerülnének az önkormányzat tulajdonába a fejlesztés során beszerzett eszközök.
Bizzer András úgy zárta, a magánbefektető haszna maradhatna a városnál, és tulajdonképpen erről szólt a polgármester szakmai javaslata, amit az ÉVE komolyabb átgondolás nélkül lesöpört.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.