Horgász családi nap lesz szombaton Zalalövőn (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Táncos felvonulás és koncertek
Nagykanizsán péntek délelőtt az óvodások és az iskolások táncos bemutatóival elkezdődött az Utca Tánc Fesztivál az Erzsébet téren, az Ady utcán felállított színpadokon. Szombaton a karneváli felvonulás 14.30 órától indul a Színház utcától, s közel 800 táncos vonul végéig a városon, egészen az Erzsébet térig. Aztán 16.30 órától a Fiesta zenekar, 17.45-től a rockslágereket játszó Konnektion lép színpadra, majd este 20 órától Oláh Ibolya ad koncertet. A fesztivált tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja.
Családi délelőtt Újudvaron
Újudvaron a piactéren és környékén szombaton a „Dombhátról Dombhátra” projekt keretében 8 órától családi napot szerveznek. A programot a termelői piac és kézműves vásár nyitja, közben a főzőversenyre nevezett csapatok is elindítják az ételek készítését. 10 órától tamburások és a Play zenekar lép a közönség elé, majd a köszöntőket követően a főzőverseny díjátadóját tartják.
Horvát nap, emlékmű avatással
Molnáriban szombaton a „Rózsafüzér királynője” templomban 14 órakor szentmisével kezdődik a Horvát nap. A szervező, Molnári horvát nemzetiségi önkormányzat jóvoltából 15.15 órakor a kultúrház előtt egy kovácsoltvas emlékművet avatnak fel és szentelnek meg. Ezután 16 órakor kulturális műsorral várják a vendégeket, 20 órától fellép a horvát Gazde band, őket 23 órától a Stobos zenekar követ.
Horvát nyelvű szentmise is lesz vasárnap a Felsőtemplomban (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Horvát kórustalálkozó a Felsőtemplomban
Nagykanizsán vasárnap a nagykanizsai horvát nemzetiségi önkormányzat szervezésében a Felsőtemplomban 15 órától „Mária köszöntő” címmel horvát kórustalálkozót rendeznek. A program horvát nyelvű szentmisével indul, melyet Josip Drvoderić goricsáni plébános celebrál. Ezt követően várhatóan 15.45 órakor a környező horvát települések kórusainak előadását hallhatják az érdeklődők.
Gyermeknap a focipályán
Surdon vasárnap a focipályán az önkormányzat és a napköziotthonos óvoda szervezésében 15 órától ingyenesen látogatható gyermeknapot tartanak. A programok között lesz: rendőrautó bemutató, ugrálóvár, mesekörhinta és arcfestés, sőt még csillámtetkót is készítetthetnek a gyerekek.
Horgász családi nap
Zalalövőn, a Borostyán-tónál szombaton tartja hagyományos családi napját a Borostyán Horgász Egyesület. A rendezvény 6.30 órakor gyermek, ifjúsági, illetve felnőtt halfogó versennyel kezdődik, amelyre a helyszínen nevezhetnek az érdeklődők. A délután folyamán közösségi programok várnak még a résztvevőkre.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.