Mező Gábor, a kivitelező cég ügyvezetője (balról) a terveket ismerteti Balogh László polgármesterrel és Szabó Szilárd önkormányzati képviselővel az Attila utcai óvodában (Fotó: Gergely Szilárd)
Megkezdődik az Attila utcai tagóvoda villamos hálózatának rekonstrukciója, illetve a ligetvárosi tagóvoda tetőhéjazatának cseréje. A munkaterületeket hétfőn adta át az önkormányzat a kivitelezőknek.
Az elmúlt napokban számos beruházás kezdődött el a dél-zalai városban, az 588 millió forintos kormányzati támogatást ugyanis az év végéig fel kell használnia az önkormányzatnak. Mint ismeretes:
a támogatást két évvel ezelőtt kapta a város, ám sokáig nem tudott megegyezni a fejlesztési listáról az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) és a Fidesz-KDNP-frakció.
Hétfőn reggel előbb az Attila utcai óvodában, majd azt követően a ligetvárosi tagóvodában is megtörtént a munkaterület átadása. Előbbi intézményben nemrég fejeződött be az épület energetikai korszerűsítése – beleértve a nyílászárók cseréjét és az épület hőszigetelését –, amit TOP-pályázatból finanszírozott a város.
– Folytatódik az Attila utcai óvoda rekonstrukciója, most az épület villamos hálózatának rekonstrukciójára kerül sor, beleértve az erős- és gyengeáramú hálózat kiépítését, illetve a villámvédelmi és tűzvédelmi rendszerek kiépítését – mondta Balogh László polgármester, aki hozzátette: a beruházás 56 millió forintba kerül. – A munkálatok idejére a gyerekek a Corvin utcai Hétszínvirág Óvodában kapnak elhelyezést.
A ligetvárosi tagóvodában a tetőhéjazat cseréjét oldják meg (Fotó: Gergely Szilárd)
A ligetvárosi óvodában is hétfőn adták át a munkaterületet a kivitelezőnek, itt egy régóta megoldandó problémát, az épület beázását kell orvosolni.
– A tervek szerint a tetőhéjazat cseréje, illetve a csapadéktól gombásodásnak indult gerendák cseréje valósul meg a beruházás keretében, közel 19 millió forint ráfordítással – mondta el Radics Bálint, a terület önkormányzati képviselője, aki azt kérte a kivitelezőktől, hogy gyorsan dolgozzanak. Az ígéret szerint október elején kezdődnek a munkálatok és cirka 2-3 hét múlva el is készülhet a tetőfelújítás.
A hétfői egyeztetésen az is eldőlt, hogy a munkálatok idejére az óvodások biztonsága érdekében a gyerekeket a miklósfai intézmény fogadja.
Egykor szobortalapzat lehetett, vagy bunker bejárat, ma már nem tudni, de úgy tűnik elfeledkeztek a Sétakertnek erről a szegletéről.
Negyedszázados jubileumát ünnepelte szombaton Nagykanizsán a Medgyaszay Házban a város horvát nemzetiségi önkormányzata.
A elmúlt tanévben a diákolimpián kiemelkedő eredményt elért diákokat köszöntötték pénteken a Medgyaszay Házban.
Varga Judit volt a NagyON Kanizsa vendége csütörtökön, a volt igazságügyi miniszterrel Cseresnyés Péter beszélgetett.
A volt igazságügyi miniszter a NagyON Kanizsa Egyesület vendége lesz.
Megmozgatták a gyerekeket és városi kerékpártúrát is tartottak.
Bajcsára is jutott az 588 milliós kormányzati támogatásból.
Régi problémát orvosolnak a szakemberek.
Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.
Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.