A Szan-Dia FCS kötélugrói is megcsillogtatták tehetségüket (Fotó: Gergely Szilárd)
A elmúlt tanévben a diákolimpián kiemelkedő eredményt elért diákokat köszöntötték pénteken a Medgyaszay Házban.
Az Országgyűlés 2017-ben szeptember utolsó péntekjét a magyar diáksport napjává nyilvánította. A kanizsai diákok az elmúlt tanévben is remek eredményeket értek el, s ezzel öregbítették városuk, iskolájuk és egyesületük jó hírét.
A fiatalokat elsőként Balogh László polgármester köszöntötte, aki úgy fogalmazott: a sport szimbolikusan az emberi küzdelmet, az egyenes kiállást, a kitartást és a becsületet jelenti. Persze lehet, hogy ez nem egy egyenes út – folytatta a polgármester –, hanem kitérőkkel tarkított, de ezt a sportoló a küzdelem során megszokja és azt is, hogy kudarcot vall. Ez az oka, hogy a sport nem csak a testet, hanem a lelket is megedzi. A sikeres sportolók emiatt válhatnak példaképekké is.
A polgármester köszöntője után Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is méltatta a kiemelkedő eredményt elért kanizsai diáksportolókat. Mint mondta: a sport két fontos dologra is megtanítja az embert, egyrészt arra, hogy munka nélkül nem lehet eredményt elérni, másfelől pedig, hogy az elvégzett munkában és önmagában is bíznia kell a sportolónak, hiszen önbizalom nélkül nem lehet és nem is érdemes versenyezni.
A köszöntőket követően több mint száz diák vehetett át elismerő oklevelet kiemelkedő eredménye miatt. A legjobbak között voltak atléták, vívók, úszók, kosárlabdázók, kötélugrók, kerékpárosok. A díjátadást követően a Szan-Dia FSC kötélugrói csillogtatták meg tehetségüket a színpadon, majd a diáksportolókat állófogadáson vendégelte meg az önkormányzat.
Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.
Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.
Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.