A Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és annak kórusa is 25 éve alakult (Fotó: Zalakocka)
Negyedszázados jubileumát ünnepelte szombaton Nagykanizsán a Medgyaszay Házban a város horvát nemzetiségi önkormányzata.
Az ünnepségen Proszenyák István, a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédében történeti áttekintést adott az önkormányzat tevékenységéről, csoportjaikról, és a 25 év alatt a szervezet életében fontos szerepet betöltött személyekről is szólt. De nem csak az önkormányzat,
hanem annak kórusa is 25 éve alakult, hisz egyik első feladatuknak tekintették ennek létrehozását, azzal együtt, hogy összefogják a Nagykanizsán élő horvát ajkú embereket.
A kórus után a fiatalok tamburazenekart alakítottak, az ünnepségen fel is lépett a Stobos és a Muzikaj Tamburazenekar is a Kanizsai Horvát Kórus mellett. Az önkormányzat elnöke hozzátette, hogy nagyon fontos számukra, hogy tudnak a fiatalokra építeni.
Köszöntőt mondott a rendezvényen Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője, aki arról szólt, a horvát közösség olyan munkát végez Nagykanizsán, amit példaként lehet felmutatni, mert egy zárt tömbben élő nemzetiség sokkal könnyebben tudja identitását, örökségét, kultúráját megőrizni, mint egy nagyvárosban, ahol elszórtan élnek. Az összetartozás ereje és a gyökerek összehozta a közösséget, az önkormányzatot és a hagyományokat ápoló civil szervezeteket is. Hozzátette, hogy
a horvát identitás iránti tisztelet a Mura menti horvátság minden településén tapasztalható.
Az eseményen elhangzott: a Mura-régióban a határ mentén hisznek a folyó összetartó erejében (Fotó: Zalakocka)
Bizzer András, Nagykanizsa alpolgármestere pedig a magyarság és a horvátság 800 éves kapcsolatáról, együttműködéséről beszélt. Mint mondta: a jelen válságok sújtotta világunk egyik legfontosabb értéke a független, saját kultúrájára és történelmére büszke közösségek és nemzetek együttműködése és kiváló szomszédi kapcsolata.
Úgy fogalmazott, hogy mi sem lehetne jelképesebb alkalom e kölcsönös megbecsülés megerősítésére és a kivívott függetlenség megünneplésére, mint egy identitását és kultúráját őrző szellemi híd, a nemzetiségi önkormányzat negyed évszázados születésnapja. Nagykanizsa horvát nemzetiségi önkormányzatának megalakulása és működése annak a szellemiségnek a tanúságtétele, hogy a Mura-régióban a határ mentén hisznek a folyó összetartó erejében. Az építkezésben fontos szerepet játszik a horvát nemzetiségi önkormányzat, amely összeköti, közösséggé szövi a horvátságot és a két nemzet és a települések közti kapcsolatépítésében is jeleskedik.
Kékfényterápiás berendezést vásároltak a jótékonysági vadászat bevételéből.
A part nagy részén csak a versenyzők pecázhatnak.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.