Kanizsa - 2023. november 22., Szerda
#Nagykanizsa #Út a munkaerőpiacra program #zárókonferencia #Balogh László #piacképes tudás #foglalkoztatás

Visszakerültek a munkaerőpiacra

Visszakerültek a munkaerőpiacra

Dávidné Gergál Rozália főosztályvezető számolt be a program eredményeiről (Fotó: Zalakocka)

A 2015-ben indult „Út a munkaerőpiacra program” Zala vármegyei eredményeiről számoltak be a program koordinátorai kedden  a dél-zalai városban rendezett zárókonferencián.

Mint elhangzott: 2010 óta a foglalkoztatottak száma Magyarországon 3,7 millióról 4,7 millió fölé emelkedett, mellyel sikerült elérni a kormány egyik fontos vállalását, mely szerint 10 év alatt egymillió új álláshelyet hoznak létre.

– Ezekhez az intézkedésekhez kapcsolódott az „Út a munkaerőpiacra program”, melynek segítségével a 25 és 64 év közötti munkavállalók piacképes tudást szerezhettek és segítséget kaptak elhelyezkedésükhöz – mutatott rá Balogh László polgármester, aki a város nevében köszöntötte a projektben résztvevő cégek, képzőhelyek vezetőit.

Ezt követően Dávidné Gergál Rozália, a Zala Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője szólt a program finanszírozásáról, a kiemelt célcsoportokról, illetve a program keretében nyújtott szolgáltatásokról. Mint mondta: az országosan 254 milliárd forint összköltségvetésű programból 8,7 milliárd forint jutott Zalába, hogy a 25-30 év közötti pályakezdőket, az alacsony iskolai végzettségűeket, az 50 év felettieket, a közfoglalkoztatásból kilépőket, valamint a tartósan munkanélkülieket visszasegítsék az elsődleges munkaerőpiacra. Ehhez többek között mentori szolgáltatást, tanácsadást, képzést, lakhatási támogatást, illetve a vállalkozóvá válást is támogatták.

Az eredményekről szólva Bujtor Anita projektmanager elmondta: a program keretében közel 9 ezer emberhez jutottak el, melyek közül közel 1800 fő szerzett valamilyen képesítést vagy tanúsítványt és 7200 embernek sikerült munkát találnia, melyek közül 5600 főnek fél évnél hosszabb ideig volt szerződése. 

Még érdekes lehet ...


2024. május 11., Szombat

Megemlékezés a nagykanizsai katonahősről

Vitéz Szabadi Béla példa lehet a mai generáció előtt.


2024. május 10., Péntek

Hazugságokkal hergel az ÉVE

Radics Bálintot megdöbbentette az a fajta szélhámosság, amit az ÉVE megenged magának.


2024. május 09., Csütörtök

Deutsch Tamás lesz a vendég Kanizsán

Május 15-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.


Emléktáblát avatnak Nagykanizsán

A vitézek leszármazottai találkoznak.


2024. május 03., Péntek

Indul a Sörgyár utca aszfaltozása

Az útszakasz felújítása közel 11,5 millió forintba kerül.


Eltűnnek végre a kátyúk

Teljes hosszában megújul a Napsugár utca burkolata.


2024. április 30., Kedd

Hitelprogram a hazai kkv-szektor tagjainak

Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda vezető tanácsadója ismertette az aktuális EU-s pályázati felhívásokat a kanizsai kamara rendezvényén.


Párbeszéd, közös felelősségvállalás

Lakossági fórumot tartottak Ligetvárosban.


NagyON MÁJUS!

Majális a Csótónál a NagyON Kanizsa jóvoltából.


2024. április 28., Vasárnap

Városnapi kavalkád Nagykanizsán

A szervezők igyekeztek minden korosztályt megszólítani.


2024. április 27., Szombat

A Fidesz szembesítette ígéreteivel az ÉVE-frakciót

A kanizsai Fidesz összegyűjtötte azokat a meg nem valósult ígéreteket, melyeket az ÉVE többségi frakciója tett az elmúlt 4 évben.


Városnap Nagykanizsán

Kétnapos program Kanizsa szívében.


2024. április 25., Csütörtök

Felbolydul Nagykanizsa

Lezárások várják a közlekedőket a város napján.


Katonai eskü az Erzsébet téren

Arra kérik a lakosságot, hogy a katonákban a béke őrzőit lássák.


2024. április 23., Kedd

Az ÉVE lemondott a városáról?

Soha nem volt még ilyen koszos Nagykanizsa.


2024. április 22., Hétfő

Pár óra alatt összegyűjtötték az ajánlásokat

Balogh László: „nem állunk le, mert szeretnénk minden választópolgárral személyesen is találkozni”.


A bölcsődék napja

Balogh László polgármester szerint sokat kell gondozni a gyermeki lelket.

+