Kanizsa - 2024. január 31., Szerda
#Nagykanizsa #Cseresnyés Péter #Balogh László #nemzeti konzultáció

Sikeres volt a nemzeti konzultáció

Sikeres volt a nemzeti konzultáció

Cseresnyés Péter (balról) és Balogh László polgármester a sajtótájékoztatón (Fotó: Gergely Szilárd)

A nemzeti konzultáció eredményeiről, a válaszokból leszűrt választói akaratról beszélt keddi sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki Balogh László polgármesterrel együtt a helyi baloldal kétszínűségéről is lerántotta a leplet.

Mint azt Cseresnyés Péter elmondta: a közelmúltban lezárult nemzeti konzultáció sikeresnek mondható, hiszen több mint másfél millió ember, a választópolgárok közel ötöde osztotta meg véleményét a kormánnyal olyan fontos kérdésekben, mint a migráció, a genderpropaganda és a háború.

- A fent említett három témában elsöprő volt azok véleménye, akik úgy gondolják, hogy a gyermekek szexuális nevelése, felvilágosítása kizárólag a szülők feladata - említette Cseresnyés Péter. - Emellett a migráció megállítását is fontos feladatnak tekintik a magyarok, hiszen az ebből fakadó kulturális ellentét tönkreteszi Európát. Az orosz-ukrán háború kapcsán pedig egyértelműen kijelenthető, hogy a válaszadók döntő többsége békepárti, s azonnali fegyverszünetet szeretne, már csak azért is, mert a brüsszeli szankciós politika minden uniós tagállamnak gazdasági nehézségeket okoz.

Cseresnyés Péter hangsúlyozta:

az ország szuverenitásával kapcsolatban is elmondták véleményüket a magyarok, a többség azt szeretné, hogy külföldről támogatott szervezetek ne avatkozzanak bele a választásokba.

- Jómagam is örülök a nemzeti konzultáció sikerének, hiszen tudom, hogy sok nagykanizsai is élt a lehetőséggel és visszaküldte a kérdőívet - fogalmazott Balogh László polgármester, aki hozzátette: sokan személyesen hozzá juttatták el a lezárt borítékokat, mert csak így látták biztosítottnak a kérdőívek beérkezését.

Mindezt azért emelte ki a polgármester, mert helyben is vannak  tapasztalatok arról, hogy a helyi baloldal emberei mindent elkövettek a konzultáció sikerességének aláásásáért, rengeteg postaládából tűntek el borítékok.

- Felmerül a kérdés, ha egy kormányzati kezdeményezéssel ilyen nyíltan szembemegy a baloldal, akkor miként várható el Gyurcsány Ferenc helyi emberétől, Horváth Jácinttól, hogy a várost érintő kérdésekben együttműködjön a kormánnyal? - tette fel a költői kérdést Balogh László polgármester. 

Még érdekes lehet ...


2026. április 17., Péntek

Cseresnyés Péter: Össze kell tartani, mert amit felépítettünk, az nem veszett el

Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.


Még kevesebb parkoló lesz a belvárosban – érdekel itt valakit, mit akarnak az emberek?

Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.


2026. április 16., Csütörtök

Április 16.: a gettósítás kezdete és az emlékezés napja

Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.


Kétezer kilogramm hal érkezett a Csónakázó-tóba

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.


2026. április 15., Szerda

Szolidaritási adó nuku: avagy a bátor nyúl lázadása

Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?


Ami bosszúságként indult, ma már vállalkozás: így lett ötletből siker

Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.


2026. április 13., Hétfő

Egészségnevelő podcast indult Nagykanizsán

A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.


Több mint egy tonna hal és kiélezett küzdelem – ezt hozta a VI. Csótó Carp Cup

A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.


2026. április 12., Vasárnap

Cseresnyés Péter: Holnaptól már nem lehet másra mutogatni

A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.


Nagy részvétel, nagy tét – Cseresnyés Péter nyilatkozott az urnazárás után

-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.


Cseresnyés Péter is szavazott már – Zalában is rekorder a részvételi arány +Képgaléria

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.


2026. április 11., Szombat

A nap vicce: a baloldal szerint túlárazott Kanizsa Arénában ünnepel a Tisza jelöltje

Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.


2026. április 10., Péntek

Szabó Zsófi is beállt Cseresnyés Péter mögé Nagykanizsán

Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.


Gagyi hősök és a nagykanizsai köpönyegforgatók, avagy a tiszás propaganda mozgatórugói

Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.


Szupertiszta víz és magyar szabadalom: új dimenzióba lép a nagykanizsai Hidrofilt

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.


2026. április 09., Csütörtök

Harmadszor Nagykanizsán – de mit kapnak cserébe a kanizsaiak?

A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre


2026. április 08., Szerda

Ezer dolgozó, félmillió beteg: a szakma csúcsán a nagykanizsai kórház

Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.


2026. április 07., Kedd

Rózsaszínbe öltözött Nagykanizsa belvárosa

Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.

+