Csepreghy Nándor miniszterhelyettes és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő (Fotó: zalakocka.hu)
A következő 10 évben 15 milliárd eurót, azaz 6500-7000 milliárd forintot akar vasúti fejlesztésre fordítani a kormány - hangzott el csütörtökön, a kanizsai kamara által szervezett Építési és Közlekedési Minisztériummal való konzultáción. A rendezvényen Csepreghy Nándor miniszterhelyettes adott tájékoztatást az elkövetkezendő időszak stratégiai fejlesztéseiről.
A kamara által szervezett találkozó annak a sorozatnak a része volt, melynek keretében a dél-zalai város lobbitevékenységet próbál kifejteni a helyi és térségi fejlesztések megvalósulása kapcsán, illetőleg a különböző minisztériumok is beszámolhatnak terveikről.
Ennek megfelelően a rendezvény elején Balogh László polgármester foglalta össze azokat a Nagykanizsa számára fontos fejlesztéseket, melyek a kormánnyal való együttműködés keretében valósulhatnak meg. A polgármester jelezte: elhelyezkedéséből adódóan a dél-zalai város remek helyszín lenne egy logisztikai központ kialakításához.
- Örülünk, hogy komoly szándék mutatkozik a Nagykanizsát és Zalaegerszeget összekötő 74-es főút kétszer két sávos fejlesztésére, ugyanakkor a Nagykanizsa és Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítására is nagy szükség lenne - fogalmazott a polgármester, aki megjegyezte: ugyan a Modern Városok Program lezárult, de a város számára beígért déli elkerülő út, sportuszoda, szálloda és konferenciaközpont megvalósításáról nem mondott le az önkormányzat. A polgármester végezetül egy nagyberuházás Kanizsára telepítését fogalmazta meg kérésként.
A rendezvényen részt vett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki leszögezte: örül a kamara és a vállalkozók támogatásának, hiszen ezáltal még erőteljesebben képviselheti a város és a térség fejlesztési elképzeléseit a Parlamentben, illetve a szaktárcákkal folytatott háttéregyeztetések során.
Ezt követően dr. Polay József, a kanizsai kamara elnöke érvekkel támasztotta alá a dél-zalai térség fejlesztésének fontosságát, kiemelve a vasúti és közúti áruszállításban rejlő lehetőségeket, illetve a határ menti együttműködésből származó előnyöket.
Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára elismerte, hogy az elmúlt évtizedben főként az ország keleti részén történtek nagyobb fejlesztések és beruházások, s mint mondta: tudják, hogy az ország déli régiójában komoly növekedési potenciál rejlik.
- A következő 4-5 évben a szaktárca azon fog dolgozni, hogy Magyarország minden településéről 30 perc alatt elérhetők legyenek a járási központok, ez pedig számos alsóbbrendű út felújítását, rekonstrukcióját jelenti a gyakorlatban - emelte ki az államtitkár, aki a vasúti fejlesztésekről szólva pedig azt mondta: az ország- és vármegyebérletekkel vonzó tarifarendszert alakított ki a minisztérium, a következő 10 évben pedig 15 milliárd eurót, azaz 6500-7000 milliárd forintot akarnak költeni a vasúti pályavonalak felújítására, illetve a szolgáltatás színvonalának emelésére.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.