Poprádi Zoltán, a Zala Vármegyei Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, Gerencsér József, a klub elnöke és Balogh László polgármester (Fotó: Zalakocka)
A Vasemberházban tartotta szerdán évnyitó összejövetelét a Nagykanizsai Hadigondozottak Klubja. A rendezvényen az éves munkaterv megvitatása mellett egyéb ügyekről is szó esett.
A rendezvényen megjelent Balogh László polgármester, aki arról beszélt, hogy a hadiárvák, hadiözvegyek és hadirokkantak pontosan tudják, milyen szörnyű dolog a háború, éppen ezért példák lehetnek a mai kor emberének is, hiszen manapság ismét olyan kort élünk, amikor a szomszédos országban háború dúl.
Ezt követően Gerencsér József, a klub elnöke ismertette az idei munkatervet. Mint mondta: január 13-án a doni emlékműnél tartottak megemlékezést, s az év során még két alkalommal szerveznek hasonló eseményt, többek között május utolsó vasárnapján a Hősök napi megemlékezést.
- A doni emlékműnél lévő két pad közül az egyiket már tavaly felújítottuk, idén a másik padot is szeretnénk rendbe hozni, remélhetőleg kapunk faanyagot hozzá - mondta az elnök, aki arról is szólt, hogy az életkorból adódóan a tagság folyamatosan fogyatkozik. - Éppen ezért nagy öröm, hogy március 9-én személyesen is köszönthetem 95. születésnapján Patakfalvi Györgyné tagtársunkat, aki családja körében ünnepel.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?
A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.
A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!
A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.
Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.