Balogh László szerint, ha Fodor Csaba és társai bocsánatot kértek volna a korábban elhangzottak miatt, talán nem fajultak volna idáig a dolgok (Fotó: Gergely Szilárd)
A március 15-i városi ünnepségen történt, úgynevezett „koszorú-ügy” kapcsán tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester. Mint mondta: az esetnek két tanulsága is van, egyfelől minden akciót egy reakció követ, másrészt sosincs késő bocsánatot kérni.
Mint ismeretes: Nagykanizsán a március 15-i városi ünnepségen a hagyományőrző csoportok nem voltak hajlandók elhelyezni az Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) koszorúját az emlékműnél. Erről egyébként írásban is tájékoztatták az önkormányzatot.
- Az ÉVE képviselői korábban úgy nyilatkoztak a hagyományőrző csoportokról, hogy azoknak semmi keresnivalója a városi megemlékezéseken, nem rendelkeznek korhű egyenruhákkal és még a jobbra-balra át vezényszavakat is összetévesztik - emlékeztetett Balogh László polgármester, aki hozzátette: ezek után érthető, hogy a hagyományőrző csoportok sértve érezték magukat és nem vállalták az ÉVE koszorújának elhelyezését.
- A történet persze itt nem ért véget, dr. Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője úgy nyilatkozott az történtekről az ATV-nek, hogy mindezért Cseresnyés Péter és a Fidesz a felelős, mert gyűlöletkampányt folytatunk ellenük - tette hozzá a polgármester.
Balogh László leszögezte: ha valaki gyűlöletet keltett ebben az ügyben, az éppen az ÉVE volt, az ilyen alantas megszólalások alkalmasak arra, hogy egész közösségeket sértsenek meg. Másfelől a hagyományőrző csoportok reakciója már korábban is világossá vált volna az ÉVE számára, ha az elmúlt években részt vettek volna a városi ünnepségeken, s nem suttyomban, külön koszorúztak volna a nemzeti ünnepek alkalmával. Balogh László szerint, ha Fodor Csaba és társai bocsánatot kértek volna a korábban elhangzottak miatt, talán nem fajultak volna idáig a dolgok.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.