A kiállításmegnyitón a MAMIK Hagyományőrző Dalkör is közreműködött (Fotó: Zalakocka)
A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban a házigazda intézmény a Kultúrával Kanizsáért Egyesülettel közösen csatlakozott a Magyar Népművelők Egyesülete által 17. alkalommal megszervezett Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz.
A rendezvényen bemutatkozott a letenyei Vajdainé Mikó Judit akvarellfestő, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház fafaragó szakkörének tagjai, Csávás Csaba, Domaföldi Tibor, Tislér Zoltán, Horváth Mákos Ferenc, illetve Kanizsai K. József 100 érzés, élmény árnyékában 2. című könyvét is megismerhette a közönség.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő elmondta: a művészeti együttesek, kézműves csoportok és képzőművészek együtt sokat tesznek a kultúráért, tevékenységüket támogatni kell. A magyar kormány odafigyel rájuk, több pályázattal igyekszik melléjük állni.
A VOKE Kodály Művelődési Ház az élen jár a kultúra közvetítésében, amire az egész város közössége büszke lehet.
- Mindegyik alkotó munkáját lehet és kell is elismerni, megbecsülni - ezt már Balogh László polgármester mondta. - Mert az ember teljességét, ősi készségeit és képességeit, a világ színeit hozzák vissza egy teljesítményorientált világba. Egy szemléletet, amely a modern kor kialakulásával elhalványult, s melynek lényege a közös alkotómunka.
A tárlatok az intézmény nyitvatartási idejében október 20-ig tekinthetők meg.
Immár 9. alkalommal tartották meg a Sej-haj szép a páva elnevezésű programot.
Az Inkey Boldizsár Általános Iskolában kilenc dalkör gyűlt össze az eseményre.
Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Őszvilág címmel tartottak irodalmi emlékműsort a Honvéd Kaszinóban.
Járási Ildikó tárlata december 20-ig tekinthető meg a Magyar Plakát Házban.
Idén a nagykanizsai születésű Zádori Mária énekművész, Liszt Ferenc - és Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzet Művésze kapta a Zala Vármegye Díszpolgára kitüntető címet.
Kiállítással, kulturális műsorral és emlékek felelevenítésével ünnepelték Murakeresztúron a művelődési ház fennállásának 50. jubileumát.
A Kanizsai Fiatalok Közössége november 17-én és 18-án rendezi meg a Honvéd Kaszinó tükörtermében a III. Your Song országos énekversenyt.
A hagyományápolásban élen jár a 23 éve alakult együttes.
Komolyzenei koncertet tartottak a hétvégén a református templomban.
Állandó és időszaki kiállítással várják a látogatókat a Thúry György Múzeum Fő utcai épületében.