Kultúra - 2023. november 13., Hétfő
#Nagykanizsa #Palin #dalostalálkozó #hagyományőrzés #Cseresnyés Péter #Balogh László

A hagyományőrzés küldetés – dalostalálkozót tartottak Palinban

A hagyományőrzés küldetés – dalostalálkozót tartottak Palinban

Kilenc dalkör vett rész a találkozón (Fotó: Gergely Szilárd)

Az Inkey Boldizsár Általános Iskolában kilenc dalkör gyűlt össze az eseményre. A megjelenteket Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Balogh László, Nagykanizsa polgármestere is köszöntötte.

Cseresnyés Péter arról beszélt, hogy Nagykanizsán és a térségben nem múlik el hétvége, hogy ne tartanának valahol hasonló rendezvényt, ami azt jelenti, hogy ezek a közösségek aktívan ápolják azokat a hagyományokat, melyeket eleiktől megörököltek. Fontos misszió a hagyományőrzés, melyet végeznek a résztvevők, emellett megmutatják milyen szép dalokat sajátítottak el a próbákon és szórakoztatják a közönséget. A politikus a Márton napján megtartott rendezvényen az ehhez a naphoz kötődő hagyományokról is szólt.

Balogh László polgármester arról beszélt, hogy miért fontosak a kanizsaiaknak az ilyen rendezvények. A dalolás - hangsúlyozta - közösségi élmény, különösen akkor, ha népdalhoz is kötődik, hisz ilyenkor találkozunk múltunkkal, őseinkkel.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. november 14., Kedd

Dalostalálkozót rendeztek Liszóban

Immár 9. alkalommal tartották meg a Sej-haj szép a páva elnevezésű programot.


2023. október 25., Szerda

1956 emlékezete Utassy József szellemiségében

Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Őszvilág címmel tartottak irodalmi emlékműsort a Honvéd Kaszinóban.


2023. október 17., Kedd

Tűzzománcok színe-java került a falakra

Járási Ildikó tárlata december 20-ig tekinthető meg a Magyar Plakát Házban.


2023. október 09., Hétfő

Átadták a vármegyei közgyűlés elismeréseit

Idén a nagykanizsai születésű Zádori Mária énekművész, Liszt Ferenc - és Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzet Művésze kapta a Zala Vármegye Díszpolgára kitüntető címet.


2023. szeptember 30., Szombat

A kultúrház évfordulóját ünnepelték Murakeresztúron

Kiállítással, kulturális műsorral és emlékek felelevenítésével ünnepelték Murakeresztúron a művelődési ház fennállásának 50. jubileumát.


2023. szeptember 26., Kedd

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

A Kanizsai Fiatalok Közössége november 17-én és 18-án rendezi meg a Honvéd Kaszinó tükörtermében a III. Your Song országos énekversenyt.


2023. szeptember 25., Hétfő

Szüreti gálaműsort adott a Tüttő János Nótaklub

A hagyományápolásban élen jár a 23 éve alakult együttes.


Fafaragók és akvarellfestő kiállítása könyvbemutatóval fűszerezve

Több művészeti ág mutatkozik be a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.


2023. szeptember 11., Hétfő

Dallamok szárnyán

Komolyzenei koncertet tartottak a hétvégén a református templomban.


2023. szeptember 07., Csütörtök

Séta a múzeumban

Állandó és időszaki kiállítással várják a látogatókat a Thúry György Múzeum Fő utcai épületében.


2023. augusztus 30., Szerda

Volt egyszer egy kerámia…

Gutorföldén szeptember 1-ig tekinthető meg a művelődési házban a Korok, képek, kerámiák című kiállítás.

+