A szalagátvágás ünnepélyes pillanata (Fotó: Végh Bence)
Felújították a zajki községházát, az épületet tegnap avatták fel. A polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, a teleház és a könyvtár is ebben az épületben van, de egy közösségi teret is kialakítottak a felújítás során. A munkálatokhoz csaknem 14,5 millió forintot nyert a település egy sikeres pályázaton.
– Hála Istennek, a pályázatnak köszönhetően, szerintem lehet azt mondani, hogy Zajk községnek egy ékszerdoboza lett az épület. Önerőből a központi fűtést is kialakítottuk. A hátrányos helyzetű gyerekek számára pedig itt lehet foglalkozásokat tartani, erre a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kötöttünk megállapodást. Én úgy gondolom, hogy a felújításnak az itt élők is nagyon örülnek, mivel ez régi vágya volt a településnek. Bízom abban, hogy a jövőben is pozitív elbírálást kapnak a pályázataink, de a mi 245 lelkes falunk már eddig is nagy fejlesztéseket valósíthatott meg. A segítséget köszönöm Cseresenyés Péternek, aki többször is eljön hozzánk, beszélget a zajkiakkal, meghallgatja a problémáinkat – mondta Grózner Tiborné polgármester.
A polgármester szerint a felújított épület a település ékszerdoboza ((Fotó: Végh Bence)
– Az utóbbi időben szinte minden hétre jut valamilyen hasonló ünnepség, mert a Magyar Falu Program vagy éppen a belügyminisztérium pályázatait olyan eredményesen használták ki a települések, hogy alig van olyan, amelyik több-kevesebb fejlesztést az elmúlt egy-két évben, de főleg 2012 óta ne tudna felmutatni. A zajki fejlesztések is pályázati forrásból valósultak meg. Az a kormányzati politika, ami 2010 óta nagy változást és nagy lehetőségeket hozott a vidék életében, az folytatódik a következő időszakban is, így a továbbiakban is jut pénz a kistelepülések számára is a fejlesztésekre. A kormányzat szándéka szerint folytatódik a Magyar Falu Program, így nemcsak néhány város, hanem a vidék Magyarországa, a kistelepülések is fejlődhetnek állami forrásból – hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
Czunyiné dr. Bertalan Judit területfejlesztésért felelős államtitkár a Versenyképes Járások Programról adott tájékoztatást Letenyén.
Ahol csak lehet, akadályozzák az önkormányzat munkáját
A dél-zalai településen nem hagyják feledésbe merülni a disznóvágás hagyományát.
Állandó kiállítás nyílt a dél-zalai településen.
Vállalkozóknak szerveztek fórumot Letenyén.
Hatvan bort kóstolhattak a gazdák és a vendégek.
Becsehely, a letenyei járás legnagyobb egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező települése.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.