Ábel Kistolmácson (Fotó: Gergely Szilárd)
Felavatták a Csömödéri Állami Erdei Kisvasút meghosszabbított szakaszát, a vonatok már egészen Kistolmácsig járnak.
Az erdőgazdaságok közjóléti feladatokat is ellátnak. 2010 óta kormányzati, saját és pályázati források felhasználásával több mint 20 milliárd forintot fordítottak kilátók, ökoturisztikai központok, erdei iskolák, erdei vasutak fejlesztésére, és hasonló nagyságrendet képviselnek a folyamatban lévő projektek, mondta Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője. Hozzáetette, a járvány előtti időszakban becsült 40-45 milliós éves látogatottsági adat is mutatta az erdők turisztikai jelentőségét, de a legutóbbi felmérésekből az látszik, hogy ez ugrásszerűen megnőtt.
Rosta Gyula, Cseresnyés Péter és Dalvári Vince Gábor vágta át a szalagot (Fotó: Gergely Szilárd)
A Zalaerdő a Mura-program részeként a közelmúltban több közjóléti fejlesztést is megvalósított, emlékeztetett Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, ezek sorába tartozik a Csömödér-Kistolmács szakasz meghosszabbítása.
– A vonal bővítése kézenfekvő volt, az eddigi végállomás az erdőgazdaság egy korábbi rakodóján, körülbelül 1 kilométerre volt innen. A bővítéssel az utasok azonnal elérhetik a falu és társaságunk által nyújtott szolgáltatásokat. A beruházás során ezer folyóméter vasúti pálya épült betonaljak felhasználásával, s elkészült egy közúti átjáró is. Az új végállomáshoz száz méteres járda készült a parkolótól – fejtette ki a vezérigazgató.
A Mura-program több célt is szolgál, az egyik a turizmus fellendítése, emelte ki Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. A térség fejlesztésének miniszterelnöki biztosa hangsúlyozta, a Zalaerdő az elmúlt években mintegy kétmilliárd forintot fordíthatott turisztikai célú fejlesztésekre.
– A vonal meghosszabbításával a kirándulók, az aktív turizmust kedvelők számára újra bővült a lehetőségek tárháza. A térség már többnapos programot is tud kínálni. A cél az volt, hogy a különböző korosztályok és érdeklődési körökkel rendelkezők is megtalálják a számukra megfelelő programot. Talán, nem csak a pandémiának köszönhető, hogy tavaly nyáron mérhető módon megnőtt az ide és a környékre látogató belföldi turisták száma. De nem állunk meg, lesz folytatás: a térségben két jelentős, egyenként többmilliárdos fejlesztés valósul majd meg. Ezek önmagukban is turistacsalogatók lesznek, az egyik, amelyik pont Kistolmács közelében lesz, a tervek szerint Európában is egyedülállónak számít majd – mondta a politikus.
A kisvonat a héten próbamenetrend szerint közlekedik, a végleges menetrendet jövő héten teszi közzé a Zalaerdő a honlapján és közösségi oldalán.
Elkezdődött a falunapok időszaka, szombaton Lovásziban sokan kilátogattak az Olajbányász Művelődési Ház melletti parkba, ahol különféle programok várták az érdeklődőket.
A trianoni megemlékezés avatják majd fel.
66,5 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, mely támogatásból számos fejlesztést hajtottak végre az intézmény Eötvös utcai telephelyén.
A pünkösdi hétvégén szombaton Ábellel, a gőzmozdonnyal is utazhatnak az érdeklődők.
Az újudvari önkormányzat szombaton a „Dombhátról Dombhátra” projekt keretében családi napra várta Nagybakónak, Nagyrécse és Magyarszentmiklós csapatait.
Szombaton első alkalommal mutatták meg a térségben egyedülálló, nemrégiben felújított, kiállítótérként működő Kerka Vízimalom gépeit.
A külső és belső felújításon átesett épületben kapott helyet a védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő.
A jármű a gyerekek óvodába, iskolába szállítását és az idősek orvoshoz utaztatását is segíti.
A K14K tagjai tartottak bemutatót a murakeresztúri diákoknak, és a kerékpározás előnyeiről is beszéltek a gyerekeknek.
Falubuszt nyert Murarátka a Magyar Falu Programnak köszönhetően.
A Tájházak Napja alkalmából szerveztek programot a hétvégén a dél-zalai településen.