Kanász János és Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)
A napokban megszületett a kormánydöntés, Liszó és Surd 2,8 milliárd forintot kap, hogy kiépüljön a települések szennyvízhálózata. A két községben ezer ember él, és több évtizedes probléma volt a csatorna hiánya.
– Annak idején, amikor a kétezres évek közepe táján egy nagy szennyvízberuházás tervezése volt folyamatban a vízmű szakmai koordinálásával, akkor 14 településsel indult a projekt, de sajnos, bizonyos oknál fogva, az akkori szociálliberális vezetés nem tudta elérni, hogy mind a tizennégy helyen megvalósuljon a fejlesztés, így szerencsétlen módon Surd és Liszó kimaradt a beruházásból. Azóta folyamatosan egyeztettem e két település polgármesterével, hogy amint lehetőség lesz rá, Surdon és Liszón is elkészüljön a szennyvízcsatorna. Liszó és Surd tervet készített az új megoldásra, majd sikerült a kormány elé vinni azt az előterjesztést, ami nemcsak ennek a két településnek a csatornázási problémáját oldja meg. Néhány nappal ezelőtt megszületett a kormánydöntés, hogy 2.8 milliárd forintot kap Surd és Liszó a szennyvízberuházásra – fejtette ki Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, hozzátéve, a többi település ügyéről is hamarosan tájékoztatást ad.
Surd életében a csatornaépítés az egyik legnagyobb beruházás lesz, ami a település további fejlődését is elősegítheti, mondta Kanász János polgármester.
– Köszönjük, és nagyon örülök, hogy meg tudjuk valósítani a szennyvízberuházást. Bízom benne, hogy ezután már tudunk tovább fejlődni, mert eddig azért maradt távol tőlünk néhány vállalkozás, mert nem volt megoldott a szennyvízelvezetés. A surdi házaknál és az intézményeknél is derítővel működik a szennyvíztárolás, ha elkészül a csatorna, mindenkinek sokkal komfortosabb lesz az élete, nem kell az ürítésről gondoskodni és annak költségét fizetni – hangsúlyozta a polgármester.
Kanász János hozzátette, úgy tudja, bekötési díjat sem kell fizetni, a lakosság ingyen csatlakozhat a hálózathoz, mely a két település szennyvizét a nagykanizsai tisztítóba vezeti majd. A munkálatok a közbeszerzés után indulhatnak, várhatóan az év végén vagy a jövő év első felében.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.
Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.
A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.