(Fotók: Gergely Szilárd)
Idén újra megrendezték a Mura-menti Malacságok elnevezésű murakeresztúri böllérfesztivált, ami tavaly a járvány miatt elmaradt.
Ezúttal 10 csapat versengett, közülük többen nyertek a különböző kategóriákban, a fődíjat a Südők elnevezésű egység vihette haza. Ez a csapat már harmadszor diadalmaskodott, így örökre az övék lett a vándorkupa.
A magyar-horvát határ mindkét oldaláról gazdag kulturális programokat felvonultató rendezvényről Polgár Róbert, Murakeresztúr polgármestere azt mondta, a vidéki hagyományok őrzése és bemutatása az egyik legfőbb cél. „Nagyon sok embert megmozgat, kedves az embereknek. Ha a hagyományos ételek, fellépések és énekek mellett tudunk valami modernet is hozni, az kimondottan kedves a közösségnek. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Nagyon hálás vagyok, hogy az elmúlt időszak nehézségei ellenére meg tudtuk ezt a rendezvényt tartani. Kilenc éve kezdtük el a fesztivált, ez a nyolcadik alkalom. Vannak olyan csapatok, akik már az elejétől kezdve itt vannak és vannak újak is. Eddig Horvátoszágból is jött két csapat, de idén a vírus miatt nem tudták vállalni, most Lendváról tudtunk csapatot fogadni.”
A hagyományok őrzésének fontosságát kiemelte Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is, aki hangsúlyozta, a kormánynak fontos a vidék Magyarországa, így nemcsak a települések fejlesztéseit, hanem a rendezvényeket is támogatja. „Két dolgot szeretnék kiemelni: az egyik a hagyományőrzés, a másik a folytatás. Egy ilyen fesztiválnak a szórakoztatáson kívül a legfőbb célja a hagyományőrzés. Annak a hagyománynak a megőrzése, amit mi mindannyian ebben a térségben megörököltünk és azt lehet mondani, hogy ez mindannyiunknak fontos. Egy történelmi vidék fesztiváljáról van szó. Egy ilyen fesztivál az összefogást, az összetartozást őrzi. A kormánynak nagyon fontos a vidék Magyarországa, fontos az a fejlődés, amit az elmúlt években a magyar falvak fel tudtak mutatni nemcsak épületek és intézmények fejlesztésében, hanem lelkek erősítésében is” - mondta köszöntőjében Cseresnyés Péter.
A háromalkalmas rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozza a gyerekekhez a helyi kincseket, és kreatív, élményalapú módon ismertesse meg velük Murakeresztúr értékeit.
Az elmúlt években több bel- és külterületi út is megújult Nemespátrón, ami jelentősen javította a lakosság közlekedési komfortját, valamint a helyi gazdaság működését.
Kérik Tófej és a környékbeli települések lakóit, hogy aki tud, csatlakozzon a kezdeményezéshez, és segítse a gyerekeket.
Az Öveges Héten új Öveges-ajándéktárgyak is elérhetőek lesznek, amelyek beszerezhetők lesznek az Öveges-házban és az egyes helyszíneken.
Az elmúlt négy évben mintegy 10 milliárd forint jutott a dél-zalai kistelepülések fejlesztésére és az ott élők életminőségének javítására.
Az új szabályozás elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak, a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, valamint a becsehelyi állandó lakosoknak a község belterületén található ingatlanok értékesítésekor.
Az idei sütivásárra összesen 15 kedves jótevő ajánlott fel süteményt a cél érdekében, melyeket adományokért cserébe lehetett megkóstolni.
Szépkorúnak lenni azt jelenti, hogy az ember gazdag tapasztalattal, bölcsességgel, sokszor humorral, büszkén éli az életét.
Letenye önkormányzata kiírta a 2026-os Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.
Több mint másfél évtizeden át élt együtt az emberrel, mégis megmaradt vadmadárnak.
A településről sokan részt vettek az eseményen, az idősek nagyon szeretik ezt a napot.
Cseresnyés Péter: A kormány megbecsüli és támogatja az időseket.
Nagy István agrárminiszter részvételével adták át az új termelői piacot és kilátót Tormaföldén.
Ezt kínálja a következő napokra Dél-Zala!