Murafölde - 2022. november 10., Csütörtök
#Homokkomárom #falubusz #Magyar Falu Program

A homokkomáromiakat is új falubusz szolgálja

A homokkomáromiakat is új falubusz szolgálja

(Fotó: Gergely Szilárd)

Új buszt kapott Homokkomárom falugondnoki szolgálata. Az új jármű nagyobb, korszerűbb és kényelmesebb is az elődjénél. Singula Ferencné polgármester elmondta, a buszt a Magyar Falu Programnak köszönhetően tudta megvásárolni a település.

- Tartaléklistáról kerültünk be a nyertes pályázók közé, a busz 15 millió forintba került. Nincs iskolánk, óvodánk, a jármű segítségével tudjuk megoldani a gyerekek szállítását, de emellett a buszt használjuk gyógyszerbeszerzéshez, bevásárláshoz, s ha kell, az időseket orvoshoz visszük vele - mondta Singula Ferencné.

A polgármester hozzátette, idén a Területi Operatív Programnak köszönhetően megújult az orvosi rendelőt is magában foglaló községház, tavaly pedig a Magyar Falu Programnak köszönhetően a zsigárdi részen lévő utat aszfaltozták le, illetve egy zártkerti útszakaszt is felújítottak, ami mellé vadkerítést is építettek.  A jövőben a falu zöld területeinek karbantartását segítő kommunális eszközökre szeretnének pályázni.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő rámutatott, egy közösség életében fontos esemény egy 15 millió forintos eszköz beszerzése, hiszen az segítséget jelent a helyben élők számára, és az életminőségüket javítja.

- A körzetemben több tucat buszt sikerült az elmúlt 3-3,5 évben nyertes pályázat révén átadni. Remélem, hogy jövőre számos hasonló, örömteli fejlesztésről tudunk beszámolni - mondta Cseresnyés Péter. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. május 15., Csütörtök

Veszélyes a híd Letenyén

A híd faszerkezete elkorhadt, aminek következtében baleset- és életveszélyessé vált rajta a gyalogos közlekedés.


A német betelepülés napját ünnepelték

Kultúráját, szokásait és hagyományait ma is aktívan ápolja a közösség Fűzvölgyön.


2025. május 14., Szerda

Új helyszínek, új élmények Lovásziban +Képgaléria

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a bunkerlátogatások Lovásziban. 


2025. május 13., Kedd

85 éves a Lovászi olajmező

Az évforduló alkalmából aktív és nyugalmazott olajipari szakemberek gyűltek össze nemrég a településen.


2025. május 09., Péntek

Kormányzati segítséggel újítják fel a Kőszikla-szurdokot

Az országgyűlési képviselő segített.


2025. május 07., Szerda

Családi Flórián-nap Letenyén

A Mura Térsége Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Fúvószenekar első ízben rendezte meg rendezvényét Letenyén.


2025. május 06., Kedd

Különleges vendég a Letenyei Termelői Piacon

Az ötvenhatos szabadságharc sebesült túlélője, Födő-Vargek Lajos mesélt kalandjairól.


2025. május 05., Hétfő

Több mint egymilliárdos fejlesztés Dél-Zalában! +Képgaléria, videó

Új gyártósorokkal bővült a Budai Wood Kft. becsehelyi üzeme.


Összegyűlt a pénz, indulhat a felújítás!

Megkezdődhet a Kőszikla-szurdok lépcsőjének modernizálása.


2025. május 02., Péntek

Családias hangulat, közös élmények

Letenyén is áll a májusfa.


Vasárnap reggel hív a természet

Nagy Gábor, a Zalaerdő munkatársa a Szentpéterföldei-tó északi felén végez madárgyűrűzést.


2025. május 01., Csütörtök

Egyházközségi majálist rendeztek Pákán +Képgaléria

A már hagyományos eseményről Németh Csaba plébános tájékoztatott.


2025. április 30., Szerda

Nyertes vis maior Pákán

Támfal helyreállítására van szükség a településen, erre nyert az önkormányzat támogatást.



Arborétum és bunkertúra

Programajánló a hosszú hétvégére.

+