Murafölde - 2023. május 19., Péntek
#Lovászi #Magyar Falu Program #Cseresnyés Péter #Murafölde #Egészségház

Megújult az Egészségház Lovásziban

Megújult az Egészségház Lovásziban

A védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő is az épületben kapott helyet (Fotó: Zalakocka)

A Magyar Falu Program nyújtotta 36 millió forint pályázati támogatásból újították meg az Egészségházat Lovásziban. A külső és belső felújításon átesett épületben kapott helyet a védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő.

Megtérült a befektetett energia – fogalmazott az újabb beruházás kapcsán Kovács Ferenc polgármester. A felújítás mellett megtörtént a fogorvosi rendelő akadálymentesítése is. A védőnői szolgálat az Egészségházba költözés után új helyen fogadja a szülőket, gyerekeket. A lovászi védőnői szolgálathoz tartozik még Kerkateskánd és Szécsisziget is, illetve a 43 fős óvoda és a 74 fős általános iskola. Ellátnak várandós, csecsemő- és kisgyermek gondozást, nővédelmet, szűréseket.

Ezzel minden helyi egészségügyi szolgáltatás, együtt a háziorvosi rendelővel és a gyógyszertárral egymáshoz közel érhető el Lovásziban.

202305192031_lovasz.JPG (1500×1002)A fotón balról jobbra dr. Novák Anett jegyző, Hordós Krisztina, a kivitelező Le-Ko Kft. ügyvezetője, Kovács Ferenc és Cseresnyés Péter (Fotó: Zalakocka)

Az épület avatóünnepségén Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Magyar Falu Program, a TOP-os, belügyminisztériumi, vidékfejlesztési pályázatok forrásaiból jelentős fejlesztések, felújítások történtek Lovásziban és a környéken. Kiemelte, hogy a turizmus területén is fel tudnak mutatni a falvak eredményeket.

- A Covid19-járvány után megerősödött a belföldi turizmus, egyre többen látogatnak el ebbe a térségbe és tekintik meg azokat a látványosságokat, melyeket a falvak kezdetben önállóan hoztak bemutatásra alkalmas állapotba – mondta Cseresnyés Péter. - Ezek után olyan kincseket tudnak felmutatni, melyek vonzzák a turistákat, illetve a helyiek is jobban tudják mindezeket értékelni. A turisztikai és más fejlesztések egymást kiegészítve egyben a falu megszépítését és komfortosabbá tételét is jelentik. Ezek együtt teljesítik ki azt a célt, amit a kormányzat maga elé tűzött 10 éve, azaz, hogy a vidék Magyarországán, a falvakban élőket nem érheti kár amiatt, hogy itt élnek és nem egy városban.

A politikus azzal zárta, hogy bár a fejlesztési ütem az utóbbi időben kissé megtorpant, de TOP-os pályázatok elérhetők, a faluprogram várhatóan ősszel folytatódik, vagyis tervezhetnek az önkormányzatok további fejlesztéseket.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. június 06., Kedd

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ e-bringa túrákat hirdet Dél-Zalában

A vezetett túrák a dombvidék kerékpárútjain, kis forgalmú közútjain és erdei utakon kanyarognak.


2023. június 04., Vasárnap

A horvát hagyományok megőrzésére koncentrál a gyermek- és folklór fesztivál

Az idegennyelv tanulást a magyar és a horvát állam egyaránt támogatja.


2023. június 03., Szombat

A magyarságban megvan a kellő erő és elszántság

Megemlékeztek a trianoni évfordulón Tófejen.


Szilárd burkolatú út vezet a Rigóci-hegyre

Három hegyi útszakasz felújítását végezte el a nemespátrói önkormányzat.


2023. május 30., Kedd

Bubik Zajkon

A szegényebb településeken gurulnak tovább a Mol Bubi-kerékpárok.


2023. május 29., Hétfő

Polgárőr szakmai nap és gyermeknap Murakeresztúron

Az egész közösséget összefogó rendezvényt tartottak szombaton a településen.


Gyereknapi program Murarátkán

A fiatalokat számos program várta: volt légvár, csillámtetoválás és egy rendőrautót is megtekinthettek belülről.


2023. május 27., Szombat

Gyermek- és falunap Lovásziban

Elkezdődött a falunapok időszaka, szombaton Lovásziban sokan kilátogattak az Olajbányász Művelődési Ház melletti parkba, ahol különféle programok várták az érdeklődőket.


Közadakozásból készült el a lélekharang Tófejen

A trianoni megemlékezés avatják majd fel.


2023. május 26., Péntek

Modernizálták a letenyei óvodát

66,5 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, mely támogatásból számos fejlesztést hajtottak végre az intézmény Eötvös utcai telephelyén.


2023. május 25., Csütörtök

Gőzmozdonnyal Muraföldén

A pünkösdi hétvégén szombaton Ábellel, a gőzmozdonnyal is utazhatnak az érdeklődők.


2023. május 22., Hétfő

Közösségi program, főzőversennyel

Az újudvari önkormányzat szombaton a „Dombhátról Dombhátra” projekt keretében családi napra várta Nagybakónak, Nagyrécse és Magyarszentmiklós csapatait.


2023. május 20., Szombat

Bemutató őrlést tartottak a szécsiszigeti malomban

Szombaton első alkalommal mutatták meg a térségben egyedülálló, nemrégiben felújított, kiállítótérként működő Kerka Vízimalom gépeit.

+